Jövőre indul az LTE az USA-ban

Vágólapra másolva!
Az eredetileg 2010-re kitűzött első, kereskedelmi LTE mobilinternet-hálózat indítására egy évvel korábban kerül sor, így az amerikai Verizon előfizetői már 2009-től élvezhetik az új szisztémát.
Vágólapra másolva!

Miután pár hónapja, a Verizon Wireless megnyerte a 700 MHz-es frekvenciaspektrumhoz tartozó licenszet, a felhasználók és a szakmabeliek szomorúan vették tudomásul a szolgáltató bejelentését, miszerint kereskedelmi szintű LTE szolgáltatás csak 2010-től lesz az Egyesült Államokban. A 700 MHz-es tartománylicensz igen borsos ára - közel 10 milliárd dollár - azt érzékelteti, hogy a szolgáltatónak minél gyorsabban meg kell jelennie az új technológiával a piacon, hogy törleszthesse ezt a komolyabb összeget.

A napokban viszont egy a Cisco által szervezett konferencián Dick Lynch, a Verizon alelnöke és technológiai igazgatója elmondta, hogy egyes területeken már 2009-ben működni fog a szélessávú mobilinternetelérést biztosító LTE. A Verizon továbbá tervbe vette az úgynevezett femtocellákkal való hálózatbővítést, ahol magának az előfizetőnek kell antennát telepítenie saját lakásába, ezzel növelve a rendszer lefedettségét.

A Verizon rendelkezik a legnagyobb területet lefedő harmadik generációs vezeték nélküli hálózattal az Egyesült Államokban. Az operátor eddig összesen 48 milliárd dollárt fordított széles sávú hálózatának fejlesztésére, amit a hangalapú szolgáltatásokat is beleértve összesen 71 millió előfizető használ. A legtöbb Verizon-ügyfél jelenleg az EV-DO technológiával 1 Mbit/sec letöltést tud elérni 600 Kbit/sec feltöltés mellett.