Vágólapra másolva!
Párbajtőrben Imre Géza, kardban Szilágyi Áron, tőrben - a döntőben testvérharc után - Szabados Gábor győzött a vívók TippMix-kupáért kiírt országos bajnokságán, amelyen az is eldőlt, hogy a Magyar Vívószövetség február 20-án tartja a rendkívüli tisztújító közgyűlését.

A fővárosi Láng Sportcsarnokban csütörtök óta zajló ob-n a férfi egyéni számokban a párbajtőrözőknél 138, a kardozóknál 64, a tőrözőknél 61 versenyző lépett pástra - azaz több, mint korábban a nőknél -, és a szombat azért is mozgalmas nap volt, mert ülést tartott a Magyar Vívószövetség (MVSZ) elnöksége.

Mint ismert, Gémesi György elnök november 28-án bejelentette, hogy lemond a posztjáról, s most közölte, hogy hivatalosan mindezt december 15-i hatállyal teszi meg. Az elnökség szombaton úgy döntött, hogy 2009. február 20-ra összehívja a rendkívüli közgyűlését, ezen napirendre tűzte ki a beszámolóját a négy éves munkájáról, valamint a szövetség vezető testületeinek tisztújítását.

Ennek keretében a közgyűlés megválasztja az elnököt, az alelnököket, az elnökség tagjait, továbbá az ellenőrző testület elnökét és tagjait. Az elnökség egyúttal Füleky András, Tóth Ferenc és László Dezső személyében megválasztotta a jelölőbizottság tagjait.

Az ob-n szombaton a párbajtőrözők nyitották a programot, s a pekingi olimpián ötödik helyen zárt együttesünkből csak a tavaly Szentpéterváron egyéni világbajnoki címet szerzett Kulcsár Krisztián hiányzott, aki hivatalosan még nem jelentette be, hogy folytatja-e a vívást. A vele együtt a már az 1992-es barcelonai, majd a 2004-es athéni olimpián is csapatban ezüstérmes Kovács Iván bevallottan levezet, ám így is remek vívással jutott be a legjobb négy közé.

A pekingi csapatból Boczkó Gábor és Imre Géza ugyancsak beverekedte magát az elődöntőbe, ahol az új hullámot Rédli András képviselte. Kováccsal azonban ő sem bírt, a BVSC vívója 11-10-es győzelemmel lett döntős, a másik ágon pedig a "rangadón" Imre 15-8-ra nyert Boczkó ellen. S Imre Géza a döntőben is megállíthatatlan volt, az első helyért 15-9-re győzte le Kovács Ivánt.

A kardozók versenyében a tavaly világbajnoki címet szerzett, ám az olimpián kellemetlen meglepetésre csak hetedik helyezett csapatunkból az athéni ezüstérmes Nemcsik Zsolt műtétje után nem indult, Szilágyi Áron, Decsi Tamás és Lontay Balázs azonban ott volt a mezőnyben. Szilágyi és Lontay a döntőig menetelt, Decsi viszont a nyolc között 15-12-re kikapott Hamar Balázstól. A négy között Szilágyi 15-1-re (!)-re nyert Hamar, Lontay pedig 15-13-ra a jövő nagy ígéretének számító Iliász Nikolász ellen. Így az első helyért Szilágyi Áron és Lontay Balázs csapott össze, s Szilágyi kerekedett felül 15-12-re.

Tőr egyéniben a címvédő Berjozkin Anton meglepetésre már a 16 között elvérzett, 15-9-re kikapott a fiatal Szabados Kristóftól, aki meg sem állt a döntőig. S itt testvérharc következett, mert bátyjával, Gáborral kellett megmérkőznie az aranyéremért. Győzött a rutin, azaz Szabados Gábor nyert 15-13-ra, így a tavalyi ezüstje után idén arany került a nyakába. A bronzérmeket Mazza Lorenzo és Németh Gábor kapta.

Az országos bajnokság vasárnapi záró napján a férfi csapatversenyekre kerül sor.