Ingyenjáték: gyorsulás Bódy Sylvivel

Vágólapra másolva!
Ingyenjáték ajánlónkban szerepelt már autós MMO, de a Drift City-t nehéz lett volna komoly vezetős játéknak tekinteni. Eheti ajánlatunk azonban kőkemény szimulációt, forró aszfalton meg-megcsúszó kerekeket, poros dombok között száguldó rallyautókat ígér a játékosnak. A Project Torque azoknak való, akik valódi versenyeken akarnak résztvenni.
Vágólapra másolva!

Kemény kenyér az autóversenyzőé a Project Torque szerint. Kezdéskor a játékost egy átlagosan gyenge kocsiba ültetik be, ami rosszul kanyarodik, driftelés helyett inkább kipördül, nem igazán gyorsul, és még lassú is, százharmincnál többel nem igazán hajlandó menni, még lejtőről lefelé hátszélben sem. Az első kiegészítőket azonban pár sikeres verseny után megvásárolhatjuk a kocsihoz. A logikus választék a motorteljesítmény vagy a rugózást javító alkatrészek beszerzése, de lehet esztétikai döntést is hozni, és szigorú hűtőmaszkkal, új metálfestéssel és trükkös spoilerekkel díszíteni a folyamatosan épülő rizsrakétánkat.

Az általunk végigvezetett tíz-tizenöt verseny kevés volt ahhoz, hogy megállapítsuk, sikeresnek lehet-e maradni a Project Torque sofőreként anélkül, hogy valódi pénzt költenénk a játékban. Az biztos, hogy az Aeria pontokkal gyorsabban lehet megszerezni az egyes kiegésztőket, de a teljesített küldetések jutalmaként a kötelező versenycsíkokat egészen hamar felragaszthattuk a kocsira, a végére még valami motortuningot is sikerült beszerezni.

Csodaautó készül sok pénzből (a játék letöltése itt)

A sokat játszó, profi játékosok ezerféle díszből és alkatrészből választhatnak, ahogy azt a fenti tuningvideón is meg lehet tekinteni. A játék pedig úgy segíti őket, hogy egy autóból több konfigurációt is el lehet menteni. Így a játékos verseny előtt döntheti el, hogy a villantós csicsás kocsiját vinné magával, vagy inkább a versenyalkatrészekkel megpakolt, ám kevéssé látványos monstrummal áll rajtvonalhoz.

Tucatnyi játékmód

A Project Torque több játékmódot tartogat a vezetni szeretőknek. Az alap páros a szimulációs és a játéktermi mód, emelett van tárgyak összegyűjtéséről szóló felfedezős mód, hagyományos körverseny, japános drift kupa, illetve az FPS-ekből megörökölt a zászló megszerzéséért zajló Capture The Flag játék is. A különleges versenyek iránt érdeklődőkre egyjátékos módban is végigvihető küldetések várnak, amiket Bódi Sylvi oszt ki a játékosnak.

A legnagyobb kihívás a szimulációs módban való versenyzés, ilyenkor teljes erővel dolgozik a játék fizikai motorja. Minden bukkanó, minden elnézett kanyar számít, az autókat nem csak a tereptárgyak, hanem a többi játékos autója is széttörheti. Ezeken a pályákon csak azok érnek időben célba, akik igazán urai az autónak. Több sikerélménnyel kecsegteti a kezdő sofőrt a játéktermi vagy a felfedező mód, ahol a fizikát kevéssé veszi komolyan a játék, így nem kell minden kanyart és fékezést előre kiszámolni. Ez persze nem jelenti azt, hogy a játéktermi meccseken teljesen eltűnnek a kezdő autók idegesítő tulajdonságai és nem kell veszett tuningolásba kezdeni, mihelyt pénzhez jutunk.

Fejlődni kell a jobb pályákhoz

A felhasználó nem csak játékpontokkal (GP) gazdagodik a megnyert versenyek után, hanem tapasztalattal (XP) is. Utóbbi ahhoz szükséges, hogy a játékos szintet lépjen, új játékmódokat és pályákat nyisson ki. Tevékenységünkről részletes statisztika is készül, ami a megszerzett tapasztalatokat, a legjobb köridőket, megnyert és elvesztett versenyeink számát tartalmazza, ezt a játék nyitóképernyőjén érhetjük el. Hatodik szintű versenyzőnk például még nem indulhat a zászlóért folyó meccseken és nem versenyezhet az éjszakai Tokióban. Ez utóbbi azért is kellemetlen, mert a tokiói pályán zajló, amúgy már megszerzett játékmódban folyó futamokon is csak szemlélőként vehetünk részt.

Forrás: [origo]
Mintha valaki összetörte volna magát a körversenyen (a játék letöltése itt)

A megoldás egyszerű, minél több játéktermi meccsen kell nyerni, hogy betakarítsuk a magasabb szintű dolgokhoz szükséges tapasztalatot. A nyereményként kapott pontokból érdemes az autót úgy fejleszteni, hogy az minél gyorsabb legyen, a kezdeti száz kilométer per órás végsebesség nagyon hamar elégtelenné válik. Közben érdemes időt szakítani a különböző jogosítványok megszerzésére, ehhez nehéz tesztpályákat kell időre teljesíteni, ahol biztosan megtanulja a játékos a megfelelő kanyarodási módokat.

Apró pluszok

A leginkább a Need for Speed széria autóbütykölősebb részeire emlékeztető szoftver talán csak egy tekintetben marad el az Electronic Arts játékától. A játékkal érkező soundtrack nagyon rövid. Négy-öt ütős szám váltogatja egymást a versenyek alatt, amit sajnos gyorsan meg lehet unni. Van lehetőség a saját zenék beállítására, ám ehhez a játék könyvtárába kell bemásolni a nekünk tetsző mp3-makat. A kevéssé felhasználóbarát lépés megtétele után viszont akár Wagnert is hallgathatunk a célba való dicsőséges begurulás közben.

Drift videó: így vezetnek a profik (a játék letöltése itt)

A lecserélhető zene mellett a törhető autók a játék másik előnye. A fejlett fizikai motor nem csak a kocsik mozgásáért felelős, hanem a sérülések kiszámításában is van némi szerepe. A széttört elejű kocsink valamivel lomhábban kanyarodik, a gyorsulása sem présel úgy a vezetőülésbe, mint a verseny kezdésekor. A lerombolt autókat szerencsére verseny közben is megjavíttathatjuk, ám ekkor elvész minden sebességünk és lendületünk. Többnyire még így is megéri néha megnyomni vezetés közben az Backspace billentyűt, annyival jobban megy a sértetlen autó. Nem elvetenő stratégia természetesen a profivá válás sem. A minket elverő játékosok gyönyörű vezetéssel maradtak az ideális íven, elkerülve a megalázó ütközéseket, ám ehhez sok gyakorlás kell.

Lassan települ, de megéri

Nem szolgál a játék előnyére, hogy nagyon kényelmetlen telepíteni. Mihelyt belekezdtünk a kereken egy gigabájtot foglaló install csomag letöltésébe, érdemes megpróbálni regisztrálni a Project Torque hátterét adó Aeria Games rendszerébe. A szerencsések becenevét még nem regisztrálták el a tíznél is több aktuálisan futó MMO játékosai, a pechesek kereshetnek maguknak új felhasználónevet. Mivel a szolgáltatásban valódi pénzért vett játékvaluta is foroghat, így a rendszer figyel arra, hogy a felhasználó kellően erős jelszót válasszon. A kódnak legalább kis- és nagybetűt valamint számot kell tartalmaznia, cserébe a hosszú játékórák alatt tuningolt csodajárgányok biztonságban lesznek.

A telepítés után még nem lehet rögtön a volán mögé ülni, előbb a szoftver frissíti magát a legújabb verzióra. Ez szerencsétől függően akár két órát is igénybe vehet. Tesztgépeinken még 220 és 250 megabájt közé eső mennyiségű frissítés begyűjtését találta jónak a Torque. Ha ez egyszer véget ér, akkor valóban kezdődhet a játék.

Nem kell sok vas alá

A Project Torque-ot fejlesztő Invictus Kft ügyvezetője már a tavaszi Game Developers Forumon is elmondta, hogy aki igazán sikeres MMO-t akar írni, annak régebbi gépeken is futó szoftvert kell készíteni. A saját szoftverükön látszik is, hogy odafigyeltek az optimalizációra. A játék már egy két gigahertzes processzort és 512 megabájt ramot tartalmazó gépen is elindul, futásához elég a DirectX 8 kompatibilis videókártya. Az ajánlott konfiguráció valamivel erősebb, ám még arra se tudnánk nyugodt szívvel azt mondani, hogy gamer PC. Az átlagos irodai gépnél jobb masinákkal rendelkező olvasóknak biztosan nem lesz problémájuk a játékkal.

Az Invictus versenyzős MMO-ja arra is példa, hogy a kis rendszerigény és a kellően pörgős játékmenet külföldön is sikeressé tehet egy hazai fejlesztésű szoftvert. Az Project Torque-nak csak európában amerikában ez a neve, az ázsiai piacon Level-R néven hódította meg a versenyzést kedvelőket.