Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája csoportkörében az utolsó fordulónak már nem sok tétje volt, viszont a hét végén olyan szuperrangadókra került sor, mint a Barcelona-Real Madrid vagy a Juventus-AC Milan találkozók. Mind a két mérkőzésről egy-egy játékos került be álomcsapatunkba, amelyben ezúttal az olasz futballisták vannak többségben.

Kapus
Gomes (brazil, Tottenham Hotspur): A londoniak kapusát a szezon elején rengeteg kritika érte, de az utóbbi időben nem lehet rá panasz. A múlt héten egyik bajnokiján sem kapott gólt, és ez főleg a Manchester United ellen volt nagy teljesítmény, hiszen a Vörös Ördögök ellen többször is nagyot kellett védenie.

Hátvédek
Pedro López (spanyol, Real Valladolid): A Primera Divisiónban a Valladolid számít az egyik meglepetéscsapatnak, már öt forduló óta veretlen, és feljött a hetedik helyre. A hét végén a Deportivo ellen nyert, és a jobbhátvéd Pedro López alighanem élete gólját szerezte, amikor majdnem a félpályáról emelt a hálóba.

Carles Puyol (spanyol, FC Barcelona): A katalánok a vártnál nehezebben hozták a Real Madrid elleni rangadót, de végül begyűjtötték a három pontot, és ez nagyban Puyolnak volt köszönhető. A középhátvéd az egész mérkőzés során gyakran lépett fel a támadásokhoz, és a hajrában egy szögletnél ő fejelte a labdát Samuel Eto'o elé, aki közelről már nem hibázott.

Per Mertesacker (német, Werder Bremen): A brémaiak a BL-ben ugyan nem jutottak tovább, de az Internazionale hazai legyőzésével legalább az UEFA-kupában való folytatás lehetőségét kiharcolták. Mertesacker remekül semlegesítette a milánói támadókat, a hét végi bajnokin pedig a VfL Wolfsburg ellen góllal járult hozzá a győzelemhez.

Taye Taiwo (nigériai, Olympique Marseille): A francia egyesület két gól nélküli döntetlent játszott a múlt héten, vagyis a támadójátéka nem volt éppen kiemelkedő, a védekezése viszont annál inkább. Főleg a balhátvéd Taiwo remekelt, aki az alapfeladata ellátása mellett igyekezett a támadásokból is kivenni a részét - az Atlético Madrid ellen több ígéretes lövése is volt.

Középpályások
Sami Khedira (német, VfB Stuttgart): A sváboknak sikerült elintézniük, hogy a Bayern München ne fordulhasson az első helyen a Bundesligában, és erről elsősorban középpályásuk, Khedira tehetett. A fiatal játékos ugyanis kétszer is bevette a bajorok kapuját, ami elég volt csapatának a 2-2-es döntetlenhez.

Simone Perrotta (olasz, AS Roma): Az első fordulók után kevesen gondolták volna, hogy a Roma csoportgyőztesként jut majd tovább a BL-ben, de a Girondins Bordeaux legyőzésével az együttes éppen ezt érte el. Perrotta a kupamérkőzésen is rendkívül hasznosan futballozott, a hét végi, Cagliari elleni bajnokin pedig tőle szokatlan módon egy rendkívül látványos gólt ollózott.

Steven Gerrard (angol, Liverpool): A Vörösök mestere, Rafa Benítez megtehette, hogy a PSV Eindhoven elleni BL-meccsen pihentesse alapemberei többségét, így Gerrardot is, aki a hét végén a Hull City ellen parádés teljesítménnyel köszönte ezt meg. A középpályás kétszer is betalált, és ezzel tulajdonképpen egymaga mentett pontot csapatának.

Paolo de Ceglie (olasz, Juventus): A torinóiak fiatal focistája csak a kispadon kezdte az AC Milan elleni rangadót, mégis főszereplővé lépett elő. Pavel Nedved sérülése miatt állt be a középpálya bal oldalára, ahol aztán kiválóan futballozott, adott egy pazar gólpasszt Amaurinak, és Gianluca Zambrottát is róla állították ki.

Csatárok
Alberto Gilardino (olasz, Fiorentina): A firenzeiek a nyár egyik nagy fogását hajtották végre Gilardino megszerzésével, az AC Milantól megvásárolt csatár ugyanis ontja a gólokat. A múlt héten győztes találatot ért el a BL-ben a Steaua Bucuresti ellen, majd a bajnokságban a Catania ellen is eredményes volt.

Marco di Vaio (olasz, Bologna): Először sikerült nyernie a bolognai gárdának azóta, hogy Szinisa Mihajlovics vette át a csapat irányítását, és a szerb mester ezért elsősorban Di Vaiónak mondhat köszönetet. A támadó szinte egy személyben viszi a hátán az együttest, és a hét végén a Torino ellen mesterhármast vágott, amivel már 12 gólnál jár a szezonban.

www.infosport-focivilag.hu