Újabb sokmilliárdos ösztönző terv készül Amerikában

Vágólapra másolva!
Hatszáz milliárd dolláros, nagy infrastrukturális beruházásokat és adócsökkentéseket tartalmazó újabb gazdaságösztönző intézkedéseken dolgoznak az amerikai kongresszus demokrata tagjai, mondta hétfőn Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke, aki szerint az új összetételű törvényhozás már januárban megvitathatja a csomagot. Pelosi azt mondta, hogy az új terv 400 milliárd dollárnyi beruházást és 200 milliárd dollárnyi adócsökkentést fog tartalmazni. A házelnök szerint egy ilyen terv körül egyetértés alakulhat majd ki.
Vágólapra másolva!

A demokrata politikusok azt tervezik, hogy a január 6-án összeülő, a választások nyomán megerősödött demokrata többségű törvényhozás elkészül az ösztönző tervről szóló javaslattal, mire Barack Obama elnök január 20-án hivatalba lép. Pelosi elmondta, hogy a csomag kidolgozásában folyamatosan konzultálnak a megválasztott elnök tanácsadóival.

Az előző, 168 milliárd dolláros élénkítő intézkedésegyüttest az év elején fogadta el a kongresszus, és írta alá George W. Bush elnök. A két évre szóló program elsősorban személyi jövedelemadó-visszatérítéseket és vállalati adókönnyítéseket tartalmazott, a szeptemberi pénzügyi válság azonban keresztülhúzta a számításokat. Az alsóház által szeptemberben elfogadott újabb, 61 milliárd dolláros ösztönző tervet a republikánus szenátorok megbuktatták. Pelosi hétfőn arról is beszélt: várakozása szerint a Bush vezette Fehér Ház a 700 milliárd dolláros bankmentő - úgynevezett pénzügyi stabilizációs - programból fogja kisegíteni a csődközelbe jutott amerikai autógyárakat.