Litvánia nem kér az IMF segítségéből

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Litvániának nincs szüksége a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénzügyi támogatására, annak ellenére, hogy jövőre recesszióba süllyed a gazdaság és nő az államháztartás hiánya. Ezt az IMF Litvániában tárgyaló küldöttségének a vezetője mondta kedden, hozzátéve, hogy a balti állam nem is kérte a Nemzetközi Valutaalap segítségét.

Litvánia nemrég megválasztott új kormánya legfrissebb prognózisában 4,8 százalékos GDP-csökkenéssel számol, míg korábban csak 1,5 százalékos visszaeséssel kalkuláltak.

A napokban a litván miniszterelnök kijelentette: a kormány célja továbbra is az, hogy egy százalék alatt tartsa a GDP-arányos államháztartási hiányt. Ehhez megszigorító intézkedésekre lesz szükség - tette hozzá Andrius Kubilius, de konkrét részletekkel nem nem szolgált.