Január végéig lehet gázártámogatást kérni

Vágólapra másolva!
Az ideihez képest alapvetően nem módosul a gázár- és távhő támogatás rendszere a következő évben sem. Így az előzetes számítások szerint 2009-ben várhatóan a háztartások 60 százaléka részesülhet állami segítségben. Ahhoz, hogy a 2009-es támogatás első összege már a januári számlában megjelenjen, 2008. december 31-éig kell postára adni a jövő évi gázár- illetve távhőtámogatás igényléseket.
Vágólapra másolva!

Az ideihez képest alapvetően nem módosul a gázár- és távhő támogatási rendszer jövőre sem. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jogosultsági feltételek változatlanok maradnak, azaz továbbra is a háztartás egy fogyasztási egységre jutó havi nettó jövedelme alapján állapítják meg a támogatást, amely 2009-ben 99750 forint lesz.

A támogatási jogosultságok - csakúgy mint tavaly - idén is az év végéig érvényesek. A 2009. évre így azoknak is új igénylést kell benyújtani, akik 2008-ban kaptak gázár-illetve távhőtámogatást. Már a januári számlában megjelenik a támogatás azoknak, akik 2008 december 31-ig postára adják az igénylést. Visszamenőleg azok is megkapják a januári kompenzációt, akik 2009. január 31-éig adják fel az igénylésüket, ez után azonban csak a benyújtást követő hónaptól jár a támogatás. A Robin Hood adó bevezetésével január 1-jétől nem változik sem a támogatásra jogosultak köre, sem a támogatás mértéke, így várhatóan jövőre is a háztartások 60 százaléka részesül majd támogatásban.

Nem módosulnak ugyanakkor sem a jövedelmi kategóriák, sem az azokhoz tartozó sávhatárok. A háztartások 2000 m3-ig, a nagycsaládosok 4000 m3-ig vehetik igénybe az állami segítséget. A támogatásra való jogosultság szempontjából a kérelem benyújtását megelőző hónap jövedelmét kell az igénybejelentőn feltüntetni.

A szociális támogatás jogosultsághatára felett élő, távhőfelhasználó családok számára továbbra is működik az októberben bevezetett szisztéma. Eszerint a január 1. és december 31. közötti időszakban a fűtési szezonra eső 6 hónapon keresztül (a január 1-jétől március 31-ig, illetve az október 1-jétől december 31-ig terjedő időszakban elfogyasztott hőmennyiség után) havi 1150 forint távhődíj-juttatásban részesülnek, amit külön igényelni nem kell.

Interneten is kitölthető a nyomtatvány

Jó tudni, hogy a fogyasztó (azaz, aki szerződést kötött a szolgáltatóval), valamint a háztartásának tagjai egyszerre csak egy lakás tekintetében jogosultak támogatásra. Fontos továbbá az is, hogy csak az egy lakásban együtt élő, és oda bejelentett személyek alkotnak egy háztartást.

Az államkincstár minden támogatottnak még ebben a hónapban postán eljuttatja a 2009-es igénylőlapot. A jövő évi támogatás iránti kérelem csak ezen az új igénylőlapon nyújtható, a 2008-as nyomtatvány már nem használható. Az új kérelmezők a kincstár ügyfélszolgálati irodáiban szerezhetik be a blankettát, illetve letölthetik a szociális tárca honlapjáról is. Az internetes igénylőlap előnye, hogy elektronikusan is kitölthető. Fontos azonban, hogy kinyomtatva, aláírva ezt is el kell juttatni a kincstárhoz a mellékletekkel együtt. Az államkincstár honlapjáról is elérhető egy nyomtatványkitöltő szoftverrel, amelynek a használata a kérelmek feldolgozását ez gyorsítja, mert formailag ellenőrzi az adatok helyességét.

Valamennyi igénylést a lakóhely szerint illetékes szervhez kell benyújtani. Azok, akik január 31-éig benyújtják a kérelmüket, az év elejétől visszamenőlegesen megkapják a támogatást. Ellenben, ha az igénybejelentésre január 31-e után kerül sor, akkor a támogatás csak a következő hónap első napjától jár. A támogatásról írásban indokolás nélkül a következő hónap elejétől bármikor le lehet mondani. Lemondást követően ellenben 2009-re csak akkor jár újból támogatás, ha az érintett, vagy háztartása tagjának a lakcíme megváltozott. Ezt azonban külön igazolni kell.

A kérelemhez most sem kell jövedelem-igazolásokat mellékelni, csupán nyilatkozni kell a jövedelmekről. Csatolni kell ugyanakkor az utolsó gáz-, illetve távhőszolgáltatási számla, és nem a befizetést igazoló csekk másolatát. A támogatás igénylője csak a számlán felüntetett fogyasztó lehet. Az igénylőlapon a háztartás minden egyes tagjának az adóazonosítóját fel kell tüntetni. Akinek pedig nincs adóazonosító jele (például gyermekek), ott a "nincs" szót kell szerepeltetni. A beadott igénylések fokozottabb ellenőrzésére, visszaélés esetén továbbra is szigorú szankciókra lehet számítani - figyelmeztet a Magyar Államkincstár.