Vágólapra másolva!
Könnyen elképzelhető, hogy új főszponzor után kell néznie az angol labdarúgó-bajnokság irányítóinak, miután a Barclays Bank jelezte, hogy átgondolja a sportban folytatott támogatói tevékenységét.

Nagy-Britannia harmadik legnagyobb pénzintézete 2001 óta a Premier League névadó szponzora, ám a gazdasági és pénzügyi válság miatt egyáltalán nem biztos, hogy 2010 után is az akar maradni.

Ezt a lehetőséget erősíti a Barclays egyik vezetőjének, Libby Chambersnek a nyilatkozata is. E szerint az angol labdarúgással folytatott eddigi együttműködés az egész világon növelte a bank ismertségét és elismertségét, ám mindez nem jelenti azt, hogy a szponzorációs szerződések felülvizsgálatából a PL-lel kötött megállapodás kimaradna.

A Barclays legutóbb 65 millió fontért három évre, a 2009/2010-es szezon végéig hosszabbította meg szerződését.

A futball mellett a Barclays támogatja a golfozók Scottish Open és Singapore Open elnevezésű viadalát, a rögbi Churchill-kupát, a dubai tenisztornát, illetve júniusban kötött öt évre szóló, évi 7 millió fontról szóló megállapodást a Sanghajból Londonba költöző tenisz ATP-világbajnokság támogatására.