Vágólapra másolva!
Szombaton és vasárnap Budapesten, a Gyakorló Jégcsarnokban rendezik meg a műkorcsolyázók országos bajnokságot, amelyen Sebestyén Júlia a nyolcadik ob-aranyát szeretné megszerezni. Jégtáncban Hoffmann Nóra pontozók előtt másodszor lép jégre új párjával, az orosz származású, amerikai és orosz állampolgárságú Makszim Zavozinnal.

Az ob-n a nőknél hat induló lesz, és a nagy kérdés az, hogy a 2004-es Európa-bajnok, az idei Eb-n negyedik helyen zárt Sebestyén Júlia mellett ki képviselheti a magyar színeket a januárban Helsinkiben sorra kerülő kontinensbajnokságon. A másik kiadó helyért nagy harc várható Hadford Katherina és Pavuk Viktória között, de Pádár Bianka is szerepelt már felnőtt Eb-n.

Sebestyén Júlia a nyáron sérüléssel bajlódott, így később kezdte el a szezont, de már felépült. "A moszkvai Grand Prix után néhány napig még úgymond éreztem a lábamat, most viszont már mondhatom, hogy a sérülés a múlté. Sokat javult a kondim, ami a kihagyást kétségkívül megsínylette, az ugrásaim stabilitása is rendben van, így bizakodó vagyok, hogy az ob-n képes leszek jó programokat futni. Eddig hétszer voltam magyar bajnok, s most szeretném megszerezni a nyolcadik aranyérmemet is" - árulta el a tiszaújvárosi versenyző.

Jégtáncban csak egy páros indul - itt tehát száz százalékra vehető a győztes kiléte -, de Hoffmann Nóra és Makszim Zavozin bemutatkozását így is nagy figyelem övezi. Hoffmann még Elek Attilával volt Eb-10., a torinói olimpián pedig 17., s a duó a 2007-es varsói Eb-n a kűr előtt a hetedik helyen állt, ám az edzésen Elek szárkapocscsonttörést szenvedett, s gyakorlatilag ez a sérülés jelentette a közös munka végét.

Hoffmann már tavaly talált magának új párt a szintén egyedül maradt Makszim Zavozin személyében, aki orosz származású, de amerikai állampolgár. Akárcsak a magyar lány, ő is 23 éves, és 2005-ben junior világbajnok volt. A magyar-amerikai páros "sportdiplomáciai bonyodalmak" után csak idén ősszel kapta meg a versenyzési engedélyt, viszont a jövő évi Eb-n és az olimpiai kvalifikációs vb-n is indulhat magyar színekben. Az olimpiai részvételhez azonban Zavozinnak meg kell kapnia a magyar állampolgárságot.

Hoffmannék nívós külföldi bemutatókon már szerepeltek, s úgy tervezték, hogy novemberben elindulnak a zágrábi vagy a pozsonyi nemzetközi versenyen, de ezeket sérülések és betegségek miatt ki kellett hagyniuk. S pontozók előtt még csak egyszer korcsolyáztak, itthon ugyancsak a Gyakorló Jégcsarnokban, a Mikulás-kupa korosztályos verseny keretében.

Hoffmann Nóra és Makszim Zavozin csütörtökön érkezett meg Moszkvából, a páros ugyanis nem csak az Egyesült Államokban és Budapesten, az orosz fővárosban is szokott edzeni.

Forrás: [origo]

"Úgy volt, hogy szerdán jövünk, az oroszok azonban azt a járatot valamiért, de tudomásom szerint nem a ferihegyi sztrájk miatt törölték. Mindenesetre beszéltük, hogy vicces lenne, ha a sztrájk miatt nem tudnánk hazajönni a magyar bajnokságra... Így is adódtak problémáink az utóbbi hetekben. Sajnos novemberben Max betegeskedett, és nekem is volt egy balesetem. Az egyik moszkvai edzésben olyan pechesen estem a csípőmre, hogy éppen egy ideget ütöttem meg. Ám igazából az volt a baj, hogy két-három napig mégis erőltettem az edzéseket, és így súlyosbodott az állapotom. Ezután már kénytelen voltam különféle kezelésekre járni, és nem tudtunk versenyekre menni. Ám az is hasznos volt, hogy itthon a Mikulás-kupán a bírók a juniorok után bennünket is lepontoztak; s kiderül, mire kell még jobban figyelnünk. Így például én az original programban a páros forgásban az első pozíciót nem tartottam meg két teljes fordulatig, túlságosan lelkes voltam, és hamarabb felálltam. Szóval, ilyen apróságok jöttek elő, komoly problémák nem voltak. Most az ob még nagyon jól jön visszajelzésnek, de már felkészültünk az Európa-bajnokságra is. Itt mindenesetre nagy kihívás lesz, hogy kötelező táncnak kihúzták a Finn Steppet, eredeti nevén Sunshine Quicksteppet, amit versenyen még senki sem korcsolyázott, a bírók sem ismerik, így megjósolhatatlan, mi sül ki belőle" - nyilatkozta Hoffmann Nóra.

A magyar bajnokság programja szombaton 17, vasárnap 11 órakor kezdődik a fővárosi Gyakorló Jégcsarnokban.