Vágólapra másolva!
Noha az észak-amerikai profiligában (NHL) szereplő New York Rangers csütörtökön hatmillió dolláros, egy évre szóló szerződést kínált Mats Sundinnak, a svéd jégkorongozó a Vancouver Canuckshoz szerződött.

A 37 esztendős játékos előző kontraktusa a nyár elején lejárt a Maple Leafsnél, de a torontói csapattal nem hosszabbította meg az együttműködést.

Az elmúlt időszakban felmerült annak a lehetősége is, hogy visszavonul, pedig tíz alakulatnál is szívesen látták volna.

"Azután, hogy néhány hete eldöntöttem, tovább játszom, a Vancouveré volt a legkedvezőbb ajánlat" - indokolta döntését, amelyben minden bizonnyal szerepet játszott, hogy a kanadai csapat versenyben lehet a bajnokság megnyeréséért.

Sundin nyert már olimpiát és világbajnokságot, a Stanley Kupa azonban még hiányzik a gyűjteményéből. Ő az NHL történetének első olyan európai hokisa, aki - még 1989-ben - az első helyen kelt el az amatőrbörzén, az úgynevezett drafton.