Vágólapra másolva!
Anglia és Németország kivételével (a szigetországban folytatódnak a küzdelmek, a Bundesligában pedig már egy héttel korábban befejeződtek) az év utolsó fordulójára került sor a topligákban, és a sztárcsapatok többsége győzelemmel búcsúzott az esztendőtől. Álomcsapatunkban ennek köszönhetően akad focista az Interből, a Juventusból, a Milanból, a Real Madridból és a Barcelonából, de természetesen a klubvilágbajnokságot nyert Manchester United is képviselteti magát.

Kapus
Brad Friedel (amerikai, Aston Villa): A birminghami együttes immár a harmadik helyen áll a Premier League-ben, de a hét végi győzelméhez némi szerencse is kellett. Egyrészt a mindent eldöntő találat öngól volt a West Ham United ellen, másrészt a hazaiaknak rengeteg helyzetük volt, ám Friedel mindent hárított.

Hátvédek
Maicon (brazil, Internazionale): José Mourinho együttese megint kiszenvedte a győzelmet, ezúttal a Siena ellen, ráadásul a győztes gól óriási lesről született. Mindez persze semmit sem von le a jobbhátvéd érdemeiből, hiszen Maicon jókor volt jó helyen - ráadásul nem csak ezt a gólt, hanem a csapat másik találatát is ő szerezte.

Albert Lopo (spanyol, Deportivo): A galíciai csapat szereplése az utóbbi időben a klub fénykorát idézi. A Depor az UEFA-kupában továbbjutott a csoportkörből - ennek érdekében a múlt héten a francia AS Nancyt kellett legyőzni -, a bajnokságban pedig tapad a közvetlen élmezőnyre. A Primerában a Recreativo Huelva ellen 4-1-re nyert a csapat, és a középhátvéd Lopo is betalált.

Nicola Legrottaglie (olasz, Juventus): A torinói együttes folytatta menetelését, ezúttal az Atalanta otthonából hozta el a három pontot. A Zebrák hátsó alakzata egyetlen kivételtől eltekintve remekül semlegesítette a bergamói támadásokat, ráadásul a középhátvéd Legrottaglie egy gólt is fejelt.

Siaka Tiené (elefántcsontparti, Valenciennes): A francia kiscsapatnak Párizsban kellett helytállnia a hét végén, és a kiesés ellen küzdő Valenciennes pontot szerzett a Parc des Princes stadionban. Ebben nagy szerepe volt a balhátvédnek, Tienének, aki rengeteget ment fel a támadásokkal, aminek egy gól lett a jutalma.

Középpályások
Maxi Rodríguez (argentin, Atlético Madrid): A madridiak remek formában vannak, és különösen igaz ez argentin középpályásukra, aki a hét végén egykori klubja, az Espanyol ellen léphetett pályára. Maxi nem kerítette hatalmába a szentimentalizmus, hiszen két gólt is vágott, és az Atlético ennek köszönhetően 3-2-re nyert.

Jimmy Bullard (angol, Fulham): Gera Zoltán együttese meglepően jól tartja magát a Premier League-ben, a londoniak a hét végén a Middlesbrough legyőzésével feljöttek a nyolcadik helyre. A mezőny legjobbja Bullard volt, aki a középpálya motorjaként játszott, és a nagyon fontos első találat is az ő nevéhez fűződött.

Xavi (spanyol, FC Barcelona): A katalánok alaposan megizzadtak a három pontért a Villarreal ellen, de ezt a rangadót is hozták, és így tízpontos előnnyel zárták az esztendőt. A csatárok ezúttal nem villogtak, a középpályán viszont Xavi óriási mezőnymunkát végzett, és adott egy pazar gólpasszt Thierry Henrynak.

Arjen Robben (holland, Real Madrid): A spanyol címvédő három egymást követő vereség után ismét nyert a bajnokságban, de hogy csak 1-0-ra tudta megverni a Valenciát, az legkevésbé sem Robbenen múlt. A holland szélső leginkább a jobb oldalon futballozott, és többször is elronthatatlan helyzetbe hozta társait, akik azonban - egy eset kivételével - sorra kihagyták a ziccereket.

Csatárok
Wayne Rooney (angol, Manchester United): A manchesteriek nem léptek pályára a hét végén az angol bajnokságban, mivel Japánban volt feladatuk: megnyerni a klubvilágbajnokságot. Ez sikerült is, az elődöntőben a Gamba Oszakát, a fináléban pedig az ecuadori LDU Quitót győzték le, Rooney a két meccsen háromszor volt eredményes, a döntőben ő szerezte az egyetlen gólt.

Alexandre Pato (brazil, AC Milan): A milánói együttes alaposan összekapta magát a hét végi, Udinese elleni bajnokira, és gólfesztivált rendezett, amelynek egyik főszereplője Pato volt. A brazil csatár két találata mellett adott egy gólpasszt is, sőt a hétközi, VfL Wolfsburg elleni UEFA-kupa-mérkőzésen is eredményes volt.

www.infosport-focivilag.hu