Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgásban a hagyományoknak az általánosnál is nagyobb a szerepük: ennek köszönhető többek között, hogy a bajnokságban nincsen téli szünet, sőt, a csapatok még karácsonykor, és újév napján is pályára lépnek. A játékosoknak így a szilveszteri buli általában kimarad, talán ennek is köszönhető, hogy a klubok december közepén gyakran tartanak karácsonyi partikat - amelyek meglehetősen sokszor fulladnak botrányba.

Ez szintén régi tradíciónak számít az angol futballban, mint ahogyan az is, hogy ezeken a partikon a focisták alaposan kirúgnak a hámból.

A hatvanas években ez maximum annyit jelentett, hogy a csapat tagjai közösen buliztak, de a bulvárlapok oldalai nem voltak tele a karácsonyi partik történéseivel. Ahogy azonban a labdarúgók egyre nagyobb médiasztárrá váltak, és egyre gazdagabbak lettek, úgy váltak ezek a bulik egyre többször botrányossá.

A karácsonynak megfelelően jó néhány egyesületnél a futballisták megajándékozzák egymást valami aprósággal, ami persze nem mindig maradt a jó ízlés határain belül. A Newcastle Unitednél például 1998-ban valaki rendkívül tréfás ötletnek találta, hogy a csapat német légiósának, Dietmar Hamannak egy könyvet ajándékozzon - mégpedig Hitler Mein Kampf című művét...

Három évvel később a Leicester City háza táján előre sejthették volna, hogy a karácsonyi buli könnyen botrányossá fajulhat, hiszen akkoriban a klubnál szerepelt Dennis Wise és Robbie Savage is, márpedig mind a két játékos erősen balhés futballista hírében állt. Utóbbi focista alighanem maga is meglepődött, amikor a partin Wise ajándékkal kedveskedett neki, de a doboz kinyitása után már nem örült annyira: az ajándék ugyanis egy kedves kis játékmackó volt - amelyre egy műpéniszt erősítettek.

Wise meg is indokolta Savage-nak a dolgot: "Azért kaptad, mert jelenleg te vagy az egyetlen f*sz, aki Leicester mezt visel..." El lehet képzelni, hogy ezt követően milyen volt a hangulat, Savage a szemtanúk szerint válaszként egy kis csokival kedveskedett - amit Wise arcán kent szét, majd parázs hangulatú anyázás vette kezdetét.

Getty Images

1998-as karácsonyi ajándék Dietmar Hamannak

Tettlegességre nem került sor, nem úgy 2004-ben a Manchester Citynél, ahol az aktuális botrányhős Joey Barton volt. A középpályás, aki pár esztendővel később azzal vált hírhedtté, hogy az egyik edzésen leütötte klubtársát, Ousmane Dabót, ekkor sem hazudtolta meg önmagát: azzal szórakozott, hogy a többi játékos ruhájába lyukakat próbált égetni a szivarjával, és végül az egyik ifjú csapattárs, bizonyos Jamie Tandy szemhéján nyomta el az égő szivart.

A pia még az olyan szerénynek tűnő labdarúgókból is kihozza a legrosszabbat, mint Ryan Giggs: a Manchester United walesi szélsője a csapat északír kapusával, Roy Carrollal balhézott össze 2002-ben, és a felek kis híján össze is verekedtek - szerencsére a klubtársak között akadtak még józanak, akik szétválasztották a feleket.

Persze az ilyen partikon a focisták elsősorban nem egymással szoktak konfliktusba keveredni. Kedvelt célpontnak számítanak például a lesifotósok. 2002-ben a skót Celtic játékosai Newcastle-ban tartották a rendes év végi bulijukat, a hivatalos verzió szerint annak érdekében, hogy kerüljék a nagy felhajtást, amivel egy glasgow-i parti járt volna. Nos, a terv csak papíron bizonyult életképesnek: a Kelták labdarúgóit a kiszemelt szórakozóhelyen fotósok egész hada fogadta, a végeredmény pedig az lett, hogy négy focista (Neil Lennon, Bobby Petta, Johan Mjällby és Joos Valgaeren) a helyi rendőrség fogdájában kötött ki

2001-ben a Leeds United vezetősége külön 30 biztonsági embert bérelt fel annak érdekében, hogy a csapat karácsonyi bulija után vigyázzon a játékosokra, és megóvja őket a balhéktól. Nem sikerült: Robbie Fowler hazafelé tartva összetűzésbe került egy fotóssal, akinek a fényképezőgépe végül egy garázs falán, majd a földön végezte - apró darabokban. A csatár pedig egy éjszakát a rendőrségen tölthetett...

Getty Images

Adriano nemrég felszólította az Inter szurkolóit, hogy nemes egyszerűséggel szólítsák őt császárnak, a 'Pool-drukkerek önszántukból becézték Godnak, azaz Istennek Robbie Fowlert

De nem csak a kíváncsi fotósokkal akadtak problémáik a focistáknak a karácsonyi partikon. 1998-ban a West Ham United játékosai Romfordban ünnepelték az év végét, és ketten közülük egy autón élték ki agressziójukat. A kocsi tulajdonosa, egy 19 esztendős hölgy mindkettejüket feljelentette, és míg Neil Ruddockot bizonyíték hiányában felmentették, addig társa, Trevor Sinclair 250 fontos pénzbírságot kapott - amelynek kifizetése valószínűleg nem jelentett túl nagy problémát a számára.

A West Hamnél három évvel később is érdekesen alakult a karácsonyi parti: akkor a gárda ausztrál védője, Hayden Foxe érezte úgy, hogy a 15. sör után könnyítenie kell magán, de a mellékhelyiséget nem kereste fel, hanem helyben, a bárban tette meg mindezt. A szórakozóhelyen ezt nem találták mulatságosnak: a focistákat azonnal elküldték, Foxe-nak pedig kétheti fizetése bánta a dolgot.

Tavaly ilyen tájban a Manchester United partija szerepelt a hírekben. A Rio Ferdinand által szervezett eseményre állítólag 80 hölgy kapott meghívást, és a focisták órákon keresztül buliztak (értsd: piáltak), egy idő után meglehetősen jó hangulatban. Ebben még semmi szokatlan nem volt, a dolog viszont később komollyá fordult, mivel az akkoriban a MU tartalékjai között szereplő északír védőt, Jonny Evanst egy 26 éves hölgy azzal vádolta meg, hogy megerőszakolta. Az ügy végén Evanst felmentették a vád alól, de ezzel együtt Sir Alex Ferguson idén megtiltotta a focistáinak, hogy hasonló jellegű bulit szervezzenek.

Így aztán idén a Tottenham Hotspur elleni bajnokit csak szolid piálás követte, aminek következtében a futballisták egy része kissé másnaposan utazhatott el Japánba, a klubvilágbajnokságra.