Vágólapra másolva!
A mexikói Hugo Sánchezt nevezték ki a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Almería vezetőedzőjévé. Az előző trénert, Gonzalo Arconadát a Sporting Gijontól elszenvedett vasárnapi vereség után menesztették posztjáról, mivel a csapat az utóbbi öt bajnoki mérkőzésén mindössze egy pontot szerzett, s jelenleg csak a 16. helyen áll a tabellán, három pontra a kiesőzónától.

Az ötvenéves Sánchez - a Real Madrid korábbi sztárja - 2006 novemberétől a mexikói válogatottat irányította, idén tavasszal azonban menesztették.

Elsősorban azért érték kritikák, mert a mexikói olimpiai csapat - melynek szintén ő volt a szakvezetője - nem jutott ki a pekingi játékokra a CONCACAF-zóna kvalifikációs tornájáról.

Spanyol médiaértesülések szerint mostani megbízatása az idény végéig szól, egyéves hosszabbítási opcióval. A hosszabb együttműködéshez bent kell tartania alakulatát az élvonalban.