Felkészül a válságra az 50 éves Barbie

Vágólapra másolva!
Barbie babát is elérte a középkorúak válsága, az 50. születésnapjára készülő figurát frissítő kúrára küldi a gyártó. A Mattel az egyre csökkenő eladások javulását, és a vezető szerep visszaszerzését várja a megújulástól.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Richard Dickson, a világ legnagyobb játékgyárának vezetője a Wall Street Journal című gazdasági lapnak adott nyilatkozatában elmondta: a konkurencia egyre jelentősebb sikerei és a csökkenő eladások kényszerítik a céget a változtatásokra. A vállalat célja, hogy visszaszerezze a nyolc éven felüli lányok érdeklődését. "Elvesztettünk egy teljes piaci szegmenst, a nagyobb lányokat" - mondta a Barbie-főnök.

Az amerikai játékgyártóóriást különösen nehéz helyzet elé állította a konkurens MGA vállalat Bratz babaszériája. A Barbie-k háborúja már a bíróságon is folyik, a Mattel a szabadalmi jogok megsértésével vádolja az MGA-t. Előbbi szerint ugyanis a Bratz-babák tervezője még a Mattel alkalmazottjaként alakította ki a nagyszemű, vamp külsejű Barbie-rivális figurák képét, amelyet aztán a konkurenciának ajánlott fel. Az éles küzdelem súlyosan érintette a Mattelt - ismerte be a Wall Street Journalnak Dickson. A 2001-től forgalomban lévő Bratz-babák különösen a nagyobb lányok körében váltak népszerűvé.

A Mattel a jövőben tisztább képet akar festeni a Barbie babáról, "mondhatnánk, hogy letértünk az útról" - nyilatkozta az ősz óta hivatalban lévő vállalatvezető. Az új imázs részeként véget vetnek a számos logóból adódó zavarnak is. A változások azonban Barbie külsejét is elérik, de a vállalatban szerkezeti átalakításokat is terveznek.

Ennek jegyében a Mattel ezer munkatársának elbocsátását jelentette be novemberben, hogy lefaragjon a költségekből, és jobban helyt tudjon állni a gazdasági válságban, valamint a piaci versenyben. Szakértők stagnáló eladási eredményeket várnak az óévben, a Wall Street Journal becslése szerint 1,2 milliárd dolláros bevétellel Barbie szállítja a Mattel eredményének egyötödét.