Lassuló külföldi beruházások Oroszországban

Vágólapra másolva!
Oroszországban lassulnak a külföldi beruházások: rövid időn belül a második külföldi járműgyár halasztja el építkezését. A Kommerszant című orosz gazdasági lap szerint a japán Suzuki elhalasztja új gyára építését Szentpétervárott.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A gyárnak jövőre a második félévben már termelnie kellett volna az eredeti terv szerint, amely azonban meghiúsulni látszik a gazdasági világválság miatt, írta a lap, hozzátéve, hogy a beruházás helyszínének tőzeges talaja szintén megfontolásra késztethette a beruházót.

Az újság a szentpétervári városvezetés beruházási osztályától szerezte értesülését, a Suzukit nem sikerült megszólaltatnia az ügyben. A városi beruházási osztály tavaszra ígéri a helyzet tisztázását.

A Suzuki júniusban írta alá a megállapodást az építkezésről. A kezdő kapacitást évi 30 ezer kocsira tervezték, ezt 1012-re évi 50 ezerre, még később évi 100 ezerre akarták növelni. Az első beruházás értéke 85 millió eurónak ígérkezett. Piaci elemzők azt mondták a Kommerszantnak, hogy a gyártandó Suzuki-modellekre nem kínálkozik nagy kereslet az ország gazdasági nehézségei miatt.

Korábban, két hete a japán Isuzu bejelentette, hogy a várható, csekély keresletre tekintettel leállítja egy oroszországi vegyesvállalat létrehozását, amely nehéz teherautókat gyártott volna.