Vágólapra másolva!
Felkészült ellenfélre számíthat Jurij Barasjan személyében egy hét múlva Erdei Zsolt, a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú magyar világbajnoka.

A monokli.com szaklap értesülése szerint a korábbi Euróba-bajnok ukrán öklöző (25 győzelem/4 vereség) mindent a magdeburgi összecsapásnak rendelt alá a közelmúltban.

"Idén nem volt ünneplés, de ez a mérkőzés annyira fontos, hogy másra egyébként sem tudtam gondolni. Szilveszterkor is elmaradt a szokásos koccintás" - mondta az egyébként nem kifejezetten edzésbajnok hírében álló, 29 éves bunyós. "Erdei nagyon komoly bokszoló, hisz veretlen, és amatőrként is nagyszerű volt, olimpiai bronzérmes. Nagyon jó küzdelem lesz. Gondolom, váltogatni fogja ellenem a defenzív és agresszív stílust, de készen állok erre. Alaposan feltérképeztem őt, jó taktikát találtunk ki ellene, amit a ringben is végre fogok hajtani. Nem fogok rárontani az elején, de minden lehetőséget ki fogok használni. Remélem, fair körülmények lesznek" - mondta.

A németországi gálán a 29 győzelemnél tartó, 11. címvédésére készülő "Madár" mellett Balzsay Károly is kesztyűt húz, mégpedig a WBO nagyközépsúlyú világbajnoka, az orosz Gyenyisz Inykin ellen. Szintén kötelek közé lép Bedák Pál (1/0).