Vágólapra másolva!
A Juventus kapcsán az átigazolási pletykák az utóbbi hónapokban leginkább a középpálya megerősítéséről szóltak, a torinóiak állítólag bőszen keresik Pavel Nedved utódját. Mindez azonban a következő szezonra vonatkozik, és úgy tűnt, hogy januárban a Juve nem is akar új focistát igazolni. Ám a legújabb hírek szerint mégis csak érkezhet a télen új szerzemény Torinóba, mégpedig a védelembe.

A La Gazzetta dello Sport úgy tudja, a Juventus közel áll ahhoz, hogy leigazolja a Fiorentina portugál hátvédjét, Manuel da Costát. A 22 esztendős futballista meglehetősen kacskaringós pályafutást tudhat maga magáénak. Franciaországban született portugál bevándorlók gyermekeként, és az AS Nancyban kezdett focizni, már tizenévesen bemutatkozhatott az utánpótlás-neveléséről elhíresült egyesületben. Fel is figyeltek rá külföldről, a PSV Eindhoven vette meg, ahol olyan jól játszott, hogy nyáron több sztárklub is bejelentkezett érte. Végül némi meglepetésre a Fiorentinát választotta, és 2008 januárjában aláírt a firenzeiekhez, de ez a döntés nem jött be neki, hiszen eddig mindössze egyetlen bajnokin szerepelt. Mindezek alapján különösen meglepő, hogy most a Juventus vinné, de úgy tűnik, hogy a torinóiak szándékai komolyak: a Juve sportigazgatója, Alessio Secco állítólag már meg is egyezett firenzei kollégájával, eszerint a Fiorentina a jelenleg kölcsönben lévő Sergio Almirón teljes játékjogát kapná meg cserébe.

További átigazolási hírek:
A West Ham United védőjét, Matthew Upsont az Aston Villa is szívesen szerződtetné. A Portsmouth jobbhátvédje, Glen Johnson a Liverpoolban köthet ki. A VfL Wolfsburg megszerezte a japán válogatott csatárt, Okubo Jositót. Az OGC Nice a brazil Adeílsonnal erősített. A Borussia Mönchengladbach támadója, Oliver Neuville egy évvel meghosszabbította szerződését. A Borussia Dortmund érdeklődik a Fulham dán középpályása, Leon Andreasen iránt. Az AC Milant a Deportivo mexikói középpályásával, Andrés Guardadóval hozták kapcsolatba. A Borussia Dortmund argentin csatára, Diego Klimowicz a VfL Bochumba szerződött.