Vágólapra másolva!
A norvég Gjovik sakk-klubja tavaly ünnepelte megalapításának 100. évfordulóját. Az Aker Chess Club nagyszabású rapid sakkfesztivált rendezett január 2. és 5. között. A legnagyobb érdeklődés a négy résztvevős tornát kísérte, amelynek döntőjében az ötszörös orosz bajnok Peter Szvidler 1,5-0,5-re legyőzte a norvég Magnus Carlsent. A 18 éves nagymester a meccs második partijában előnyösebb pozícióban nagyot hibázott. A harmadik helyet a bronzérmes amerikai  olimpiai válogatott tagja, Hikaru Nakamura szerezte meg.

Az előcsatározások során hiába győzte le Magnus Carlsen kétszer is Peter Szvidlert, a döntő második partija során nagyot hibázott, az orosz nagymester nyerte meg a jubileumi tornát. A hazai pályán játszó Magnus kis híján bajba került a négy résztvevő, kétfordulós versenyén, miután az első kör végén világossal kikapott az amerikai Hikaru Nakamurától. A kisiklást Szvidler legyőzésével korrigálta, majd a hármas holtversenyt eldöntő villámpartikban mindkét riválisát megadásra kényszerítette. Szvidler legyőzte az amerikai sakkozót, így a nagy snellező hírében álló Nalamura csak a harmadik helyért játszhatott. A rapidpartik során 25-25 perc gondolkodási idejük volt a résztvevőknek és lépésenként 5-5 másodpercet kaptak. A villámpartikban 4-4 perc mellett még 2-2 másodpercük volt.

Rájátszás:
1. Carlsen 2 pont
2. Szvidler 1
3. Nakamura 0

Aker Chess Club döntő:
Peter Szvidler (orosz, 2723) - Magnus Carlsen (norvég, 2776) 1,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0)

A 3. helyért:
Hikaru Nakamura (amerikai, 2699) - Kjetil A Lie (norvég, 2539) 1,5 - 1,5 (1 - 0, döntetlen)

Carlsen,M (2776) - Nakamura,Hi (2699)
Királyindiai védelem [E92]

1.c4 Hf6 2.Hc3 g6 3.e4 Fg7 4.Hf3 d6 5.d4 0-0 6.Fe2 e5 7.Fe3 Ha6 8.0-0 Hg4 9.Fg5 Ve8 10.dxe5 dxe5 11.Vc1 c6 12.Bd1 f6 13.Fd2 f5 14.h3 Hf6 15.exf5 Fxf5 16.Fh6 Fxh6 17.Vxh6 e4 18.Hh4 Ve5 19.g4 Fe6 20.Ve3 Bae8 21.f4 Vc5 22.Hg2 h5 23.Vxc5 Hxc5 24.He3 hxg4 25.hxg4 Hfd7 26.Bf1 Be7 27.Kg2 Hd3 28.Kg3 H7c5 29.b3 a6 30.Bad1 b5 31.Fxd3 exd3 32.b4 Ff7 33.Bf3 Bfe8 34.Kf2 He4+ 35.Hxe4 Bxe4 36.Bxd3 bxc4 37.Bd6 B4e6 38.Bd4 Be4 39.Bd6 Bc8 40.Hd1 Fd5 41.Hc3 Bd4 42.Kg3 Kf7 43.Hxd5? Bxd5 44.Bxd5 cxd5 45.Kf2?? c3 és világos feladta

Carlsen,M (2776) - Szvidler,P (2723)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.a4 b4 9.d3 d6 10.Hbd2 Fe6 11.Fxe6 fxe6 12.Hf1 Vd7 13.Hg3 Hd8 14.c3 bxc3 15.bxc3 c5 16.d4 exd4 17.cxd4 Hc6 18.Fa3 Bac8 19.dxc5 dxc5 20.Ve2 Hb4 21.Vc4 Bfd8

Forrás: [origo]

22.He5 Ve8 23.Vxe6+ Kf8 24.Vc4 Fd6 25.Hf3 Fxg3 26.hxg3 Vf7 27.Ve2 Ve6 28.Hg5 Ve5 29.f4 Vd4+ 30.Kh1 Bc6 31.Fxb4 cxb4 32.Bad1 Vb6 33.e5 Hd5 34.e6 Ke7 35.Vh5 és sötét feladta

Carlsen,M (2776) - Szvidler,P (2723)
Spanyol megnyitás [C76] (Villámparti)

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 g6 5.c3 d6 6.d4 Fd7 7.0-0 Fg7 8.dxe5 dxe5 9.Fe3 Hf6 10.Hbd2 0-0 11.Be1 Be8 12.h3 Vc8 13.Ve2 Hd8 14.Fxd7 Hxd7 15.Bed1 He6 16.a4 Hb8 17.Vc4 Hc6 18.b4 Bd8 19.Hb3 Bxd1+ 20.Bxd1 Ve8 21.Hg5 Bd8 22.Bxd8 Hcxd8 23.Hxe6 Hxe6 24.Ha5 b5 25.axb5 axb5 26.Vd5 Hf4 27.Vd2 h5 28.h4 He6 29.g3 Va8 30.Vd5 Vxd5 31.exd5 Hd8 32.c4 bxc4 33.Hxc4 f6 34.b5 Ff8?

Forrás: [origo]

35.Fa7! Kf7 36.Fb8 Ke7 37.Fxc7 Hb7 38.Kf1 Kd7 39.b6 e4 40.Ke2 Fc5 41.Hd2 f5 42.Hc4 és sötét feladta

Nakamura,Hi (2699) - Carlsen,M (2776)
Szláv védelem [D15] (Villámparti)

1.Hf3 Hf6 2.c4 c6 3.d4 d5 4.Hc3 dxc4 5.e4 b5 6.e5 Hd5 7.a4 e6 8.axb5 Hxc3 9.bxc3 cxb5 10.Hg5 Fb7 11.Vh5 g6 12.Vg4 Fd5 13.h4 h6 14.He4 Hd7 15.h5 g5 16.Fe2 a5 17.0-0 b4 18.Hd2 Hb6 19.f4 bxc3 20.Hf3 gxf4 21.Fxf4 Kd7 22.He1 Kc6 23.Hc2 Fb4 24.Bf2 Ve7 25.Vh3 Bag8 26.Ff1 Bg7 27.He3 Kb7 28.Hg4 Hd7 29.Fc1 Kc6 30.He3 Hb6 31.Hxd5 Hxd5 32.Fxc4 Bhg8 33.Fxd5+ exd5 34.Fxh6?

A bonyolult csatában rontott Magnus és Nakamura 34.Bf6+ Kb7 35.Ba2 Vc7 36.Baf2 után jobban állhatott volna.

34...Bg3 35.Vf5 Ve6 36.Vxe6+ fxe6 37.Ff4 B3g4 38.Fe3 Kb5 39.h6 Kc4 40.Kf1 Kd3 41.Bf3 Kc4 42.Bh3 Bf8+ 43.Kg1 Bfg8 44.Kh1 Kb3 45.Bf1 a4 46.Fd2 Bxd4 47.Fxc3 Fxc3 48.Bc1 Bc4 49.h7 Bh8 50.g4 a3 51.g5 Kb2 52.Bg1 Fxe5 53.Bg2+ Bc2 és világos feladta

Carlsen,M (2776) - Szvidler,P (2723)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 d6 8.a4 Fd7 9.Fd2 b4 10.c3 Bb8 11.Fc4 Vc8 12.Be1 0-0 13.d4 Fg4 14.Fe3 Ha5 15.Fd3 Fxf3 16.Vxf3 Hb3 17.Ba2 Hg4 18.Hd2 bxc3 19.bxc3 Hxe3 20.Vxe3 Ff6 21.Hf3 Be8 22.Bb1 c5 23.dxe5 dxe5 24.Ff1 c4 25.Hd2 Hxd2 26.Bxb8 Vxb8 27.Bxd2 Vb3 28.a5 h6

Forrás: [origo]

29.Bd5 Bd8 30.g3 Fg5 31.Vf3 Ff6 32.h4 Va2 33.Bxd8+ Fxd8 34.Vd1

Számításba jött 34.Vf5 Vxa5 35.Vc8 g5 36.hxg5 hxg5 37.Fxc4 Kg7 38.Vb7 Vc7 39.Vxa6 folytatás világos előnyével.

34...Fxa5

Forrás: [origo]

35.Vd5?

A tavalyi miskolci Lékó-Carlsen rapid párharcban nagymesterünk kétszer "vérzett el " az f2 mező gyengeségén, ezúttal a kevesebb idővel bíró Magnus hibázott nagyot. 35.Vd7 Fxc3 36.Ve8+ Kh7 37.Vxf7 Vb1 38.Vf5+ Kh8 39.Kg2 Vb7 40.Fxc4 Va8 41.f3 pozícióban a világos mezők gyengesége miatt Magnus kísérletezhetett volna.

35...Fb6 36.Kh2 Vxf2+ 37.Fg2 a5 38.Vxc4 Vc5 39.Va4?! g6 40.Vb3 h5 41.c4 Kg7 42.Kh3 Vc6 43.Vc3 Ve6+ 44.Kh2 Ve7 45.Vb3 Vb4 46.Vd3 Fd4

Vége a partinak.

47.Ve2 a4 48.g4 a3 49.gxh5 Vb2 50.Vg4 Vd2 51.Kh3 Ve3+ 52.Ff3 Vf4 és világos feladta