Bemutatták a hajlékony OLED-kijelzőt

Vágólapra másolva!
Eredetileg katonai célra fejlesztette ki az UDC a hajlékony kijelzőt, amelyből akár egy csuklón viselhető, miniatűr szélesvásznú televízió is készülhet a jövőben.
Vágólapra másolva!

A speciláis AMOLED-alapú eszközt a CES szakkiállítás egyik társrendezvényén mutatta be Universal Display Company Las Vegasban, egyelőre csak prototípus formájában. A négyhüvelykes készülék elég kicsi ahhoz, hogy egy karóra mintájára a csuklójára erősítse viselője.

Ezt a felhasználási lehetőséget segíti az is, hogy egy rugalmas fém fólián alakították ki a kijelzőt, amely az OLED-technológiának köszönhetően napfényben is kristálytiszta, képet ad, akár széles vásznú HD felbontásban is. A fémfóliás megoldás egyben megoldás tartóssá és a környezeti hatásokkal szemben ellenállóvá is teszi a készüléket.

A berendezést az USA védelmi minisztériumának támogatásával fejlesztette ki a cég, és eredetileg egy harctéri kommunikációs rendszer elemének szánták. A kiállító UDC azonban reméli, hogy a nem túl távoli jövőben sor kerülhet a hajlékony OLED civil felhasználására is, például viselhető számítógépek vagy médialejátszók kijelzőjeként.

Az organikus fénykibocsátó diódákból álló kijelzők a közeljövőben az LCD- és a plazmatévéket válthatják majd le, és Japánban és az USA-ban már kaphatók ilyen modellek. Az OLED-tévék elterjedésének egyelőre csak az szab gátat, hogy a mostani készülékek átlagárának többszörösébe kerülnek, elsősorban a kiforratlan gyártástechnológia miatt.