Már a diszkontban sem bízhat New York

Vágólapra másolva!
Vegyesen zártak a vezető Wall Street-i tőzsdemutatók csütörtökön. A részvények nagyobb része szerény nyereséget produkált, öt csökkenő papírra jutott nyolc pluszban záró, de a Wal-Mart adatai joggal aggasztják a befektetőket.
Vágólapra másolva!

A New York-i tőzsde technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite indexe 1,1 százalék (17,95 pont) növekedéssel 1617,01 ponton zárt pénteken. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 8742,46 ponton állt le, 0,3 százalék (27,24 pont) hanyatlással.

Napközben mindkét mutató jelentős veszteségen állt, részben azért, mert kiábrándító decemberi értékesítési statisztikát tett közzé, és egyben negyedik negyedéves profitjának visszaesését jelezte előre a Wal-Mart Stores Inc. Ez nagymértékben növelte a befektetők aggályait a recesszió mélyülését illetően.

Az elemzők szerint ez a bejelentés is a fogyasztói kiadások visszafogását sugallja, pedig eddig sokan úgy vélekedtek, hogy a diszkont áruházláncok kevésbé szenvedik meg a növekvő munkanélküliség okozta pénzszűkét.

A legnagyobb 500 részvényt egyesítő S&P 500 index 1,1 százalékos mínuszból a nap végére 0,3 százalékos emelkedésbe váltott, ami részben az energiapiari cégek többségének jó eredményére vezethető vissza (a Tesoro Corp., például, 6,7 százalékot erősödött). Másfelől jó hír az amerikai gazdaság számára, hogy a Citigroup beleegyezett egy olyan törvény megalkotásába, amely a remények szerint csökkenteni fogja az ingatlanárverések számát.

Sokkal kisebb hatású volt a munkanélküli-segélyt kérelmezők számának váratlan csökkenése. Elsősorban azért, mert a Reuters által megkérdezett elemzők a pénteki foglalkoztatási adatoktól újabb gyengülést - 550 ezer munkahely megszűnését és 7,00 százalékos munkanélküliséget - várnak.