Vágólapra másolva!
Csehországból számos legendás hokis került ki, a jégkorong pedig évek óta a csehek legsikeresebb és legnépszerűbb sportága, így egyáltalán nem meglepő, hogy a csehek imádják a korcsolyázást. Többek között ezért tér vissza négy év után újból Prágába a Red Bull Crashed Ice, ahol ismét harcba száll egy magyar hokis is.

2005-ben a korit és a fourcrosst ötvöző, bobpályához hasonló jégcsatornában rendezett Red Bull Crashed Ice több mint 15 ezer nézőt vonzott Prága egyik legismertebb turista látványosságába, a Hradzsin negyedbe.

Négy évvel később újra versenyt rendeznek itt. 2009. február 7-én zsúfolásig megtelik majd a Prága egyik legrégebbi történelmi városrészében, Vyšehradban felállított nézőtér. A X. században épült vár a Moldva folyó jobb partján emelkedik. Az egyik legismertebb európai nagyváros történelmi ékköve most a legjobb korisok összecsapásának ad otthont.

Február 6-án 120 versenyző 60 cseh, 30 szlovák, 19 egyéb nemzetiségű és 11 meghívott mérkőzik meg a selejtezőkben a döntőbe jutásért. A február 7-i döntőre több mint 15 000 nézőt várnak. A külföldiek közül már biztos a finn, osztrák, kanadai, bosznia-hercegovinai, német, svájci, lengyel, szlovén, ukrán és magyar részvétel. Hazánkat a 26 éves fradis, Bontovics Márton fogja képviselni, aki tavaly már részt vett a svájci futamon. Akkor kettétörött a korija így nem tudott célba érni, de idén tartalák pengével vág neki a versenynek!

A pálya
A prágai pálya a Vyšehrad vár történelmi falai között halad majd, bár a 70 km/órával száguldó versenyzőknek nemigen lesz alkalmuk a városnézésre. A hajtűkanyarokban és meredek lejtőkben bővelkedő, nehéz, 365 méter hosszú jeges pályán dől majd el, hogy ki a legjobb koris. A leggyorsabb 64 versenyző bekerül a döntőbe. Ehhez már testi küzdelemben is oda kell tenniük magukat, hiszen körönként négy indulóból kettő jut tovább.

A Hradzsinban rendezett 2005-ös Red Bull Crashed Ice viadalt a hatszoros győztes svéd Jasper Felder uralta. 2009-ben vajon ki veszi be Vyšehrad várát? Az új uralkodó nevére február 7-ig kell várnunk.

A verseny története röviden
A Red Bull Crashed Ice ötlete egy osztrák fotós-újságíró, Stefan Aufschnaiter fejéből pattant ki. A elgondolást hamarosan tett követte. Az első versenyt 2000-ben, a svédországi Stockholmban rendezték meg. Egy évvel később az ausztriai Klagenfurtot özönlötték el a legjobb korisok, majd ezután a viadal Minnesotába (USA) vette az irányt. A 2004-es év nagy szenzációjaként az orosz főváros, Moszkva adott otthont a versenynek. 2005-ben a prágai helyszínről tudósítottak, ahol a Hradzsin történelmi belvárosából rajtolt a mezőny. Ezután a fagyos Helsinkibe, majd a népszerű svájci síparadicsomba, Davosba vándorolt a verseny. Idén negyedjére tér vissza a kanadai Québecbe az ott már hagyománynak számító Red Bull Crashed Ice. 2009-ben Prága és Québec mellett a svájci Lausanne-ban is megrendezik ezt a rendhagyó koris viadalt.

2000 és 2005 között egyetlen Red Bull Crashed Ice győztest ünnepelhettünk a svéd Jasper Felder személyében. Felder hatszoros elsőségével nagy betűkkel írta be nevét a Red Bull Crashed Ice történetébe. Az új győztesre a Québecben rendezett 2006-os futamig kellett várnunk, ahol a hazaiak kedvence, Gabriel André volt a legjobb. Őt honfitársa, Kevin Olsen követte kétszer a dobogó tetején. 2008 a finnek éve volt. Québecben a finn Artti Pihlainen nyert, míg a svájci Davos nehéz pályáján honfitársa, Miikka Jouhkimainen volt a leggyorsabb.

2009-ben Québec után Prága ad otthont a Red Bull Crashed Ice 13. viadalának.

A Red Bull Crashed Ice 2009-es menetrendje:
2009. január 24
. - Québec (Kanada)
2009. február 7. - Prága (Cseh Köztársaság)
2009. február 28. - Lausanne (Svájc)