Vágólapra másolva!
A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) fokozott figyelemmel és nem titkolt aggodalommal követi a zalaegerszegi jégcsarnok sorsáról szóló híreket. A pályát a korábbi tulajdonos eladósodása miatt megvásárolta az MKB Bank, amely időlegesen bezárná az egyik utánpótlásbázis otthonául szolgáló létesítményt.

"Magyarországon több évtizedes lemaradást pótolva indult el a fedett pályák építése állami és önkormányzati forrásokból, illetve a magántőke bevonásával. Ezek a létesítmények nem csak a versenysport számára nélkülözhetetlenek, nem csak a magyar felnőtt válogatott világbajnoki A-csoportba kerülését alapozták meg, hanem a tömegsportot és a szabadidősportot is kiszolgálják szerte az országban. A zalaegerszegi jégcsarnok Nyugat-Magyarország egyik meghatározó bázisa, amely otthont ad a Zalai Titánok nevű utánpótlás nevelő klubnak is. Kercsó Árpád nevével fémjelezve olyan szakmai műhely alakult ki az utóbbi négy esztendőben, amelynek eredményeit nem csupán itthon, de Európában, sőt a tengerentúlon is elismerik. A zalaegerszegi jégcsarnok tervezett bezárása, még ha tervezetten csak ideiglenes állapotról is van szó, ennek a nagyszerű utánpótlás nevelő központnak a megszűnésével járna, ami évtizedekre ható, súlyos károkat okozna a magyar jégkorongsportnak." - áll az MJSZ közleményében.

Az MJSZ elnöke, Studniczky Ferenc a közös kiútkeresés reményében megbeszélést kezdeményezett Erdei Tamással, az MKB Bank elnök-vezérigazgatójával.

"A jégkorong-szövetség örömmel vette tudomásul, hogy az MKB Bank, a létesítmény új tulajdonosa továbbra is nyitott minden ésszerű bérleti vagy vételi ajánlatra, amelyek eredményeként a leendő új bérlő vagy tulajdonos újra megnyithatja az átmenetileg bezárásra ítélt zalaegerszegi jégcsarnokot.

A Magyar Jégkorong Szövetség bízik benne, hogy van ma Magyarországon olyan üzleti kör, illetve önkormányzati akarat, amely megakadályozza egy fontos utánpótlás nevelő bázis ellehetetlenülését. 2009 meghatározó év lesz a magyar hoki számára, hiszen olimpiai selejtezőt vívhat, illetve A csoportos világbajnokságon vehet részt a felnőtt válogatott. Őszintén reméljük, hogy a zalaegerszegi jégcsarnok sorsát is időben sikerül rendezni, s ezzel megmenekülhet a Zalai Titánok csapata, szakmai műhelye." - fogalmaz a közleményben az MJSZ.