A válogatott kispadja másodjára is ugyanolyan kemény

A norvég válogatott szakvezetője, Age Hareide még decemberben mondott le posztjáról, és a szövetségnek a napokban sikerült megtalálnia az utódját: az új mester az az Egil Olsen lett, aki az 1990-es években nyolc esztendőn keresztül vezette a csapatot. A norvégok ötlete nem új: jelenleg még négy európai országban dolgozik olyan szövetségi kapitány, aki korábban már irányította a válogatottat - de ugyanez a helyzet például Uruguayban is.

A nemrégiben a magyar szövetségi kapitányi posztra is esélyesnek tartott Egil Olsen kétségtelenül a norvég labdarúgás történetének egyik legeredményesebb edzője. Vezérletével a nemzeti csapat kijutott az 1994-es és az 1998-as világbajnokságra is, utóbbin pedig Brazília ellen is nyerni tudott 2-1-re.

A Drillo, azaz Trükkös becenévre hallgató mester utóbbi tornát követően vett búcsút a nemzeti együttestől, de sikereit máshol nem tudta megismételni: a Wimbledon az ő irányításával esett ki a Premier League-ből, és az iraki válogatott élén is csak kevesebb, mint egy évet töltött el. Hazájában azonban továbbra is nagy kultusz övezi, nem meglepő tehát, hogy a norvég szövetség elnöksége bízik benne, még ha csak ideiglenesen is: a hivatalos álláspont szerint ugyanis Olsen csak addig marad, amíg meg nem találják a végleges megoldást.

Teljesen érthető cselekedet egy szövetség elnökétől, ha olyan mestert igyekszik kinevezni a válogatott élére, akivel a csapat korábban már sikeres volt. Így tettek például a törökök is 2005-ben, amikor visszahívták Fatih Terimet: a szakember ugyanis 1993 és 1996 között már ült a nemzeti tizenegy kispadján, és vele kezdődött el a török válogatott felemelkedése.

Terim kivezette a csapatot az 1996-os Európa-bajnokságra, majd ezt követően klubszinten is sikeres volt (a Galatasarayjal UEFA-kupát nyert, és dolgozott két olasz sztárcsapatnál, a Fiorentinánál és az AC Milannál is), logikus döntésnek tűnt tehát, hogy 2005-ben ismét neki adják a nemzeti csapatot. A húzás bejött: Terim irányításával a gárda kijutott a 2008-as kontinensviadalra, és ott egészen az elődöntőig menetelt.

Az olaszoknál viszont Marcello Lippinek nehéz dolga lesz, ha meg akarja ismételni az előző periódus sikerét - elvégre a squadra azzurra 2006-ban világbajnokságot nyert Lippivel. A tréner ezt követően nem hosszabbított szerződést, de utódja, Roberto Donadoni a 2008-as Európa-bajnokságon "csak" a negyeddöntőig jutott. Ugyan az olaszok csak büntetőkkel maradtak alul a későbbi győztes spanyolokkal szemben, Donadoninak mégis mennie kellett, és a helyére Lippi tért vissza, akinek az időközben eltelt kétéves időszakban nem dolgozott. Munkájára egyelőre nem lehet panasz, hiszen a válogatott veretlen, amióta megint ő a szövetségi kapitány.

Marcello Lippi a világ tetején:

Korántsem ilyen sikeres a portugál válogatott élére visszatért Carlos Queiroz. Ő elsősorban a korosztályos csapatokkal elért sikereinek köszönheti hírnevét, 1989-ben és 1991-ben is U20-as vébét nyert a portugálokkal, ám az A-válogatottnál elsőre kudarcot vallott: sem az 1992-es Eb-re, sem az 1994-es vébére nem tudta kivezetni a csapatot.

Tizennégy évnek kellett eltelnie, hogy megint próbálkozhasson, a portugálok a 2008-as Európa-bajnokságot követően nevezték ki ismét a válogatott élére, de egyelőre nem lehetnek túlságosan elégedettek vele, hiszen a vb-selejtezők során Cristiano Ronaldóék eddig elmaradtak a várakozástól. Szintén nem túl sikeres a walesiek mestere, John Toshack, aki azonban ennek ellenére már 2004 óta irányítja a válogatottat. Ezt megelőzően 1994-ben ülhetett le a nemzeti tizenegy kispadjára, igaz, akkor csupán 41 napot kapott...

A sportág történetének legsikeresebb "visszatérő" szövetségi kapitánya minden bizonnyal az olaszok legendás trénere, Vittorio Pozzo volt, aki 1929 és 1948 között irányította a squadra azzurrát, és két világbajnoki címet is szerzett a csapattal. Ezt megelőzően azonban két rövidebb időszakra is leülhetett a nemzeti csapat kispadjára, hiszen az 1912-es és az 1924-es olimpián is ő vezényelte az olaszokat - mérsékelt sikerrel.

A squadra azzurra négy világbajnoki címéből kettőnél Vittorio Pozzo (balra) volt a kapitány

A legnagyobb európai futballnemzetek közül Német-, illetve Franciaországban még nem volt példa arra, hogy valaki két különböző időszakban is leülhessen a válogatott kispadjára, és Angliában is csak azért beszélhetünk erről, mert Howard Wilkinsont kétszer is ideiglenes szövetségi kapitánynak nevezték ki egy-egy mérkőzésre. Spanyolországban Miguel Munoz 1969-ban szintén ideiglenes kinevezést kapott, és négy találkozón irányította a válogatottat, hogy 1982-ben hosszabb időre térjen vissza.

Hollandiában viszont kifejezetten gyakori, hogy olyan edzőt választanak szövetségi kapitánynak, aki korábban már betöltötte ezt a posztot. Leo Beenhakker és Dick Advocaat is kétszer irányíthatta az Oranjét, míg a holland válogatott legsikeresebb edzője, Rinus Michels négyszer is leülhetett a kispadra.

Marco Van Basten szerezte a Rinus-éra egyik legcsodálatosabb gólját a 88-as Eb-döntőben:

Rögtön az első nekifutásra vb-ezüstöt nyert a csapattal 1974-ben, ezután 1984 és 1985 között vezette a gárdát, és harmadikra jött el a legnagyobb diadal: 1986-ban megint átvette a holland válogatottat, és 1988-ban megnyerte Marco van Bastenékkel az Eb-t. A kontinensviadal után lemondott, de 1990-ben visszatért, hogy az 1992-es Eb után megint leköszönjön - immár véglegesen.

www.infosport-focivilag.hu