Egyre több hallásprobléma a hangos mp3-lejátszók miatt

Vágólapra másolva!
Az mp3 lejátszók egyre több hallásproblémát okoznak, a 16 és 20 év közti német fiatalok közül már minden ötödiknél a középfül károsodását állapították meg szakorvosok.
Vágólapra másolva!

Azok a hallásproblémák, melyek általában időseknél jelentkeznek, egyre gyakrabban figyelhetők meg húsz év körüli fiataloknál is - közölte a német fül-, orr- és gégeszakorvosok társasága (HNO). Az Európai Unió szabályai szerint a hordozható zenelejátszó eszközök maximális hangereje 100 decibel lehet, ám a német orvostársaság szerint még ez is túl hangos: munkahelyeken már 85 decibel fölött kötelező hallásvédő eszközt viselniük a dolgozóknak.

Bár az, hogy egy hordozható zenelejátszót ki milyen hangosan hallgat, mindenki maga tudja szabályozni, a szervezet felkérte felkérte a gyártókat a felelős viselkedésre, és a fogyasztók egyértelmű tájékoztatására a túl hangos zenehallgatás egészségügyi veszélyeiről.