Csökkent az alapkamat Szerbiában

Vágólapra másolva!
A szerb jegybank csütörtökön 1,25 százalékponttal 16,5 százalékra csökkentette alapkamatát, a kéthetes repót, elsősorban az infláció lassulására hivatkozva. A mérséklés meghaladta a piaci várakozást. Ezzel együtt is a szerb alapkamat a legnagyobb Európában.
Vágólapra másolva!

A bank a hitelek olcsóbbításával is több életet akar lehelni a szerb gazdaságba. A drágulás a novemberi éves szintű 10 százalék feletti ütemről 7,9 százalékosra lassult decemberben.

A múlt év elején még gyors volt a gazdasági növekedés, elérte az évi 8,5 százalékot, a második negyedévtől azonban megtorpant.

A kormány szerint így is 6,3 százalék körüli lehetett az ütem tavaly átlagosan, a központi bank kormányzója szerint azonban csak 5,4 százalékos GDP-bővülést sikerült elérni.