Juncker: még lejtőn van az eurózóna

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az euróövezeti pénzügy- és gazdasági miniszteri csoport, az Eurogroup elnöke az idei év végére várja az élénkülés megindulását az euróövezetben. Jean-Claude Juncker a Deutsche Börse által rendezett fogadás alkalmából beszélt erről.

Juncker ugyanakkor úgy véli, hogy az idei év egésze még a tavalyinál is nehezebb lesz az eurózóna országai számára, és nem osztja azokat a véleményeket sem, hogy a mélypontot már elérte volna az euróövezeti gazdaság.

Abban azonban egyetért a német Bundesbank elnökével, Axel Weberrel, hogy a gazdasági élénkülés év végi kezdetét követően a fellendülés 2010-ben indul meg. Axel Weber korábban a Bild-Zeitung hétfői kiadásának úgy nyilatkozott: idő kell, mire az összes intézkedés hatni kezd, de azzal számol, hogy a gazdaság már 2009 őszén kissé növekedni fog, és a konjunktúra 2010-ben tovább élénkül.