Vágólapra másolva!
Még mindig húzódik Andrej Arsavin átigazolási ügye: az orosz Zenit válogatott támadója pillanatnyilag az angolok részéről túl magasnak ítélt bérkövetelése miatt nem tud az Arsenalhoz távozni Szentpétervárról.

A tavaly nyári Európa-bajnokságon a szbornajában is remeklő csatár klubcseréjéről hosszú hónapok után a felek végre egyezségre jutottak, csakhogy most Arsavin állt elő olyan fizetési igénnyel, amelyet az Ágyúsok részéről elfogadhatatlannak ítéltek.

Pontosabban az angolok készek megadni az orosz játékosnak, amit kér, de ebben az esetben a Zenitnek kellene csökkentenie Arsavin eladási árát. Erre viszont a 2008-ban UEFA-kupát nyert csapat irányítói csak úgy hajlandóak, ha maga a játékos visszajuttat jelenlegi klubjának 2,5 millió eurót abból az 5 millióból, melyet átigazolási pénzként a Zenittől kapott 2006-ban.

Az orosz hírügynökség jelentésében nincs szó konkrét összegekről, de az amerikai híriroda úgy tudja, hogy a Zenit 20 millió fontban (21,4 millió euró) adta meg Arsavin értékét. A német hírügynökség pedig orosz sajtóinformációkra hivatkozva arról számolt be, hogy a támadó évente 3 millió eurót keres orosz klubjában.