A munkaerőpiacot segíti a szlovák kormány

Vágólapra másolva!
A munkapiac támogatására fordítják a szlovák gazdaságmentő program legnagyobb részét - mondta a válságtanács első ülése utáni sajtótájékoztatón Robert Fico miniszterelnök csütörtökön Pozsonyban. A 332 milliós eurós segélytervet szerdán hagyta jóvá a szlovák kormány.
Vágólapra másolva!

Olvassa el itt a válság híreit!

Az elfogadott intézkedések közül megemlítette: az állam átvállalja azon munkáltatók járulékainak fizetését, akik nem menesztik alkalmazottaikat, hanem például részmunkaidőben fogják őket foglalkoztatni. Ez az intézkedés legfeljebb két évig marad érvényben. Az állam támogatni fogja az új vállalatok létrehozását, és támogatást fog fizetni a cégeknek új munkahelyek létrehozásáért. Támogatásra számíthatnak a kezdő kisvállalkozók is.

A szerdán elfogadott segélyprogram fő célja a foglalkoztatás fenntartása és a gazdasági növekedés támogatása. Ezt az összeget az idén kell felhasználni, és várhatóan az idei költségvetési tartalékból különítik el.

A kormány a terv első szakaszának megvalósításában alapvetően a munkahelyek megtartására kíván összpontosítani, ezért segédkezet nyújt a vállalkozóknak. A következő szakaszban a gazdasági növekedést ösztönző intézkedéseket tesznek, és igyekezni fognak a hazai fogyasztás növekedését is elősegíteni.

A gazdasági válságtanács létrehozását pénteken jelentette be a kormányfő. A tanács feladata, hogy segítsen mérsékelni a globális gazdasági és pénzügyi válság következményeit.