Salonga-kalandok: Hernyótüskék a bőr alatt

 

A Kongói Demokratikus Köztársaságban található Salonga Nemzeti Park, Afrika legnagyobb nemzeti parkja különleges titkot rejt. A Földön egyedülállóan itt élnek a csimpánzok mellett legközelebbi rokonaink, a bonobók. Jane Goodall munkásságának köszönhetően a csimpánzok életét, viselkedését, szokásait jól ismeri a tudomány, azonban a bonobókat vagy más néven törpecsimpánzokat alig néhány kutatócsoport tanulmányozza, köztük a németországi székhelyű Max Planck Intézet munkatársai. Hozzájuk csatlakozott dr. Csatádi Katalin etológus, s az ő személyes hangú beszámolóin keresztül mi is megismerhetjük a kongói kutatótábor mindennapjait.

OKTÓBER 15.

ÉRIK A KERÍTÉS

A múlt héten 3-szor is voltam bonobózni, és egyre jobban élvezem. Eleinte nagyon nehéz volt - még mindig az -, de már kicsit több időt tudok tölteni azzal, hogy a bonobókat nézem, és nem mondjuk rohanok valaki után, vagy a földet skubizom, vagy liánt próbálok elvágni, vagy egy kidőlt fán keresztülmászni, vagy hangyákat lerázni magamról, vagy legyeket kiszedni a szememből - ez utóbbi elég fontos ahhoz, hogy lássam a bonobókat... Szóval most, hogy már kicsit jobban megy, nagyon tetszik. Reggelente korán kelünk, attól függően, hogy hol vannak a bonobók 3 és 4 óra között, hogy negyed 6-ra, amikor világosodni kezd, odaérjünk. Általában 4-7 km-t kell gyalogolni, hogy a fészkeikhez érjünk, néha kevesebbet, de erre több a mocsár, úgyhogy inkább gyalogolok plusz 2 km-t, hogy ne kelljen térdig sárban mászkálni. Aztán amikor odaértünk, akkor kezdődik a móka: Isaac vizeletet gyűjt, Andrew pedig székletmintát. Én általában Isaac-nek segítek, mert a vizeletet beszívja a föld, míg a székletet nem. Kis minipipettával kell felszívni a pisit, majd egy lezárható minikémcsőbe tenni. Aztán amikor a bonobók kegyeskednek útnak indulni, hogy ennivalót keressenek, akkor követjük őket. Attól függően, hogy milyen gyorsan mennek, vagy kényelmesen sétálunk utánuk (vagy közöttük, ezt nagyon szeretem) vagy tépünk, ez még nem annyira megy.

Ananászból a kerítés

Egyre több bonobót ismerek fel, persze csak a hátsó felükről, nem arcról, remélem, azért egyszer az is menni fog. A kölykök iszonyú aranyosak, leplezetlenül bámulnak, nem úgy, mint a nagyok, akik elkapjak a tekintetüket. A nagyok tartanak is egy kicsit tőlem, mert még nem ismernek, nem szokták meg, hogy én is ott vagyok. Ez remélhetőleg idővel enyhül, vagy el is múlik. De a kicsik elkepesztőek! Folyamatosan bohóckodnak, szaltóznak, úgy csúsznak le egy ágról, mint valami tűzoltó, spirálban. Kiszedik az élelmet az anyjuk szájából, aztán kiköpik :) Nagyon finomakat esznek, mindent megkóstolok, ami gyümölcs (mert esznek leveleket meg húst is), és mondhatom, igen finom. A kedvencem a botuatope nevű gyümölcs, a Landolphia-fajok közé tartozik. Ez egy lián, annak idején a belga hódítók rengeteget vittek ebből, és ebből készítettek autógumit. A gyümölcse fantasztikus finom. Nem csoda, hogy a bonobók négy legfontosabb tápláléka közül ez az egyik. Mivel a legmagasabb fák tetején terem, ezért leginkább azt esszük, amit a bonobók ledobnak a földre, úgyhogy lehet, hogy ennél még sokkal finomabb lenne, ha fel bírnánk menni értük, dehát nem bírunk. Nem is tudom, mihez hasonlítani, egyszerre édes es savanyú, lédús és cukros... hmmmmm. Sajnos mostanra már eléggé leérett, de sebaj, mert érik a következő finomság.

A táborban a "sövény" ugyanis ananászból van, rengeteg ananászbokor veszi körbe a tábort, és a gyümölcs érik folyamatosan. Eddig még csak kétszer ettünk, de remélhetőleg hamarosan érik egy következő. Azt hiszem, a tetejükön levő levelek méretéből meg számából, illetve magának a gyümölcsnek a puhaságából és a színéből lehet megállapítani, hogy jó-e már. Múltkor nagyon megjártuk, mert itt sósan eszik. Megsózták az ananászt, aaaaaaaaaa. Szerencsére nekem az első pár szem nem volt sós, de aztán beletaláltam egy sósba, és sírtam :)

A konyha és a munkások étkezője

Ma megint én voltam a camp manager. Delphine kiment, de megint rosszul járt: ugyanabba a mocsárba vitték be őket a bonobók, mint engem is egy hete. Borzalom, úgyhogy vissza is értek fél 12-re. Normálisan 3-4 előtt nem szoktunk visszaérni, persze ez attól is függ, hogy milyen messziről kell visszajönni. Tegnapelőtt 7 km-ről, az fárasztó volt, és akkor nem is bántam, hogy most növényes hetem van. Azért most is fogok gyalogolni úgy 10 km-t minden nap, de ez lassú gyaloglás, nem rohanás a bonobók után. Ez jó is, mert legálabb mozgok, mégsem merülök ki nagyon.

Tegnap megint készítettem bundás banánt. Annyi banánunk volt, hogy a fele már megbarnult, így pedig senki nem akarta megenni, gondoltam, nagy kár volna, ha ránk rohadna az egész. Néhány napja már készítettem egy adagot, meg most is, és mindkétszer nagyon finom lett. Úgy csináltam, hogy liszthez kevertem tejport meg vizet, meg egy pici sót, és kész is volt a palacsintatészta. Persze tojás nem volt benne, de az nem is életbevágó, mert így is működött. Megsütni már nem volt olyan egyszerű. A tűzhelyünk az 6-8 vastag faág sugárban egymásnak tolva. Parázs az majdnem mindig van, így ha közelebb tolják egymáshoz őket, akkor gyorsabban meggyullad a tűz, ha széjjelebb huzzák, akkor lassabban. Hát most közelebb tolták... Én meg mint valami idióta kotlós rohangáltam az edény körül, hozzányúlni ugyanis nem mertem, mert nehéz és tűzforró. A hőséget vízspricceléssel lehet szabályozni, csak éppen azt nem tudtam, hogy nem volt víz a pohárban, amikor a legmagasabbra csaptak a lángok. Így aztán az első adag jól oda is égett, mert a szakács csak kíváncsian nézte, hogy mi bajom van. Akkor egy újabb edényt kértünk, csakhogy tuti imádjanak: nem elég, hogy belekontárkodok a "konyhájukba" még dupla edényvakarást is biztosítok. De nem volt mit tenni. Az első alkalommal, amikor felcsaptak a lángok, a fele vizet a forró olajra öntöttem, majd sikítottam, úgyhogy most már biztosak benne, hogy ezek az európai lányok nem jók semmire. De aztán szép lassan belejöttem, hogyan is lehet ezen a tűzön sütni, és végül tényleg nagyon-nagyon finom lett az étel. És egy szót sem szólhatnak, mert több mint a felét megkapták ők.

OKTÓBER 11.

BONOBOKÖLYKÖK

Tegnap megint kimentem bonobózni, és nagyon jó volt, bár ezúttal sem tartott valami sokáig, mert megint elvesztettük őket. Most nem a mocsár volt az oka, hál' istennek, egyszerűen csak túl gyorsan mentek, nem bírtuk tartani velük a lépést. De nagyon jó volt az a kevés idő is, mert egy kicsit követhettem két felnőtt nőstényt, két öt év körüli kölykükkel. Az egyik általunk vágott úton vándoroltak, gondolom, nekik is kényelmesebb, ha nem kell a dzsungelben törtetni, így elég jól láttam őket. Mind a két kicsi az anyja hátán ült, törökülésben, mint valami török basa. Nagyon vicces volt, mert öt évesen már-már elég nagyok, úgyhogy magasan ültek és láthatólag baromi kényelmesen.

Anya és fia: Zoé és Zed

Így ötévesen körülbelül abban a korban vannak, amikor az anyjuk kezdi elválasztani őket, amit ők kevés lelkesedéssel fogadnak. A múltkor tanúja voltam Zed (az egyik ötéves, Zoé fia) hiszti rohamának, amikor az anyja nem akarta a hátára venni. Körbe-körbe ugrálta az anyját, miközben a tenyerével a földet csapkodta és visított. Amikor ez nem használt, akkor leült és csücsörítve, kérlelő hangokat hallgatva kért egy kis tejet. Valószínűleg ez sem használt volna, az volt a szerencséje, hogy a csapat épp továbbindult, és Zoé felkapta, nem is a hátára, hanem a hasára engedte - ez a nagy ló pedig ott lógott és szopott, miközben az anyja a többiek után sietett.

Forrás: Csatádi Katalin

A pár nappal ezelőtti vihar, ami itt a táborban nem okozott problémát, vagy a fél erdőt ledöntötte. Most mindenhol tisztások vannak az erdőben, persze a ledőlt törzsekkel meg gallyakkal. Nagyon jól néz ki, és különösen jó, hogy így besüt a nap egy kis helyen az erdőbe. Egyszer a bonobók is megpihentek egy ilyen kidőlt fán, aztán visszafelé jövet, mivel az utakra is dőlt egy csomó fa, át kellett törnünk rajtuk. Egy alkalommal el is tévedtünk a gallyak között! :) Isaac-nak elő kellett vennie a GPS-t, hogy kiderítsük, merre van az út. Az van ezekkel a kidőlt fákkal, hogy olyan magasak meg nehezek, hogy ha egy kidől, akkor az rántja magával a többit is, és akár több száz négyzetméteren is kidönt mindent. Így lesz tisztás a helyükön.

HERNYÓTÜSKÉK A BŐRÖM ALATT

Tegnap sikerült valahol magamra mászatni egy szőrös hernyót, úgyhogy meg mindig folyamatosan vakarózom. Az ingem gallérján volt ugyanis, és csak azt láttam, hogy az ujjamban vannak a kis szőrös tüskék. Nem jöttem rá, hogy akkor kerülnek a tüskék az ujjamba, amikor a nyakamat vakarom. Aztán amikor vagy tízedszer a tarkómhoz nyúltam, tapintottam ezt a dogot, és ráztam le magamról, de akkor már késő volt. Mikor visszajöttünk a táborba kértem Delphine-t, hogy húzogassa ki a tüskéket a nyakamból, de egy jópár beletört, azok most viszketnek.

Valamelyik este denevérek repkedtek az étkezőasztal körül, nagyon élveztem. Az történt, hogy elég sok rovar gyűlt össze az izzó körül aznap este, ezek a kis denevérek kiszúrták őket, és jöttek folyamatosan kapkodni őket. Annyira közel jöttek, hogy még az illatukat is éreztem, meg a szelet, amit a szárnyukkal vertek.

Valamelyik nap Delphine-nel megnéztük a Gladiátort. Persze titokban kellett tartani, mert elvileg nem szabad filmet nézni a helyiek miatt, úgyhogy fülhallgatóval néztük, az egyik Delphine jobb fülében, a másik az én bal fülemben. Azért nem lehet filmet nézni, mert akkor a helyiek is nézni akarnák. Ez magában nem volna baj, az a gond, hogy nem értenék meg a filmet, és ez problémát okozhat. Andrew mesélte, hogy amikor Nigériában dolgozott, megnézték a Gorillák a ködben-t egy pár helyivel. Gondolták, ez olyan film, amit talán megértenek. De a várt hatás elmaradt, sőt az történt, hogy teljesen kiborultak, és azt kérdezgették, a filmesek miért nem akadályozták meg, hogy az orvvadászok lemészárolják a gorillákat? Nem értették, mi az, hogy "színészkedni", és hogy amit láttak, az nem igaziból történik. Az általam hozott filmek között szerepel például a Drágán add az életed 1. és 2. Hm...

A sátramnak még mindig disznóól szaga van. Lehet, hogy ez már így marad?

A Salonga-kalandok folytatódik

A következő bejegyzésben: Állatok az erdőben

A napló folytatását naponta közöljük, a következő és a korábbi bejegyzéseket itt olvashatja.