Katasztrófák csökkentették a Munich Re profitját

Vágólapra másolva!
A világ második számú viszontbiztosítója, a német Munich Re (Münchener Rück) profitja erősen csökkent tavaly a természeti katasztrófák (Gustav, Ike hurrikánok) miatt, valamint azért, mert a pénzügyi válság következtében nagyot esett a csoport befektetéseinek értéke.
Vágólapra másolva!

A Munich Re közvetlenül alig volt kitéve az amerikai jelzálogkölcsönökhöz kapcsolódó származékos, "mérgezett" értékpapírok kockázatának, de az általános tőkepiaci lejtmenet megviselte a cég befektetéseit.

A tavalyi utolsó negyedévben a Munich Re 100 millió eurós adózott eredményt ért el az egy évvel korábbi 600 millió helyett. Ezzel egész évben az adózott eredménye 1,5 milliárd euróra csökkent a 2007-es, rekord 3,85 milliárdról. A tavalyi eredmény elmaradt a novemberben kiadott, lefelé módosított vállalati előrejelzéstől is, amely 2 milliárd eurós adózott eredményt jósolt tavalyra.

Növekvő bevételek, elégedett vezetőség

A bevétel azonban nőtt: a tavalyi negyedik negyedévben 9,7 milliárd euróra az egy évvel korábbi 9,2 milliárdhoz képest, tavaly egész évben 37,8 milliárd euróra az előző évi 37,3 milliárdról.

A szerdán megjelent beszámolóban elégedetten nyilatkoztak a cég vezetői arról, milyen nehézségek közepette sikerült a profitzónában maradni, és változatlan, részvényenként 5,50 eurós osztalékot javasoltak a közgyűlésnek.

Az elsődleges biztosításban a költség-bevétel arány javult: tavaly 91,2 százalékra a 2007-es 93,4 százalékról, a viszontbiztosításban ellenben romlott, 99,5 százalékra 96,4 százalékról.

Lecsaptak az AIG egyik leányára

A Munich Re közben igyekszik hasznot is húzni a pénzügyi válságból: 742 millió dollárért megveszi az amerikai AIG csoporttól annak egyik tagját, az HSB elsődleges biztosítót, amely az amerikai piacon tevékeny, közölték decemberben. Az HSB 2000-ben került az AIG-hoz, 1,2 milliárd dollárért.

Az AIG a világ legnagyobb biztosítója volt őszig, amikor majdnem csődbe jutott a "nem elsőrendű válság" és a rá következő nemzetközi pénzügyi válság miatt. Az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) és az amerikai kormány 152 milliárd dollárt pumpált az AIG csoportba kölcsönök formájában, cserébe az AIG részvényre szóló kötelezvényeket adott át, amelyek elvileg a csoport majdnem 80 százalékát állami kézbe juttathatják. Azóta az AIG világszerte részesedések eladására is kényszerül, hogy csökkenthesse tartozását.