Vágólapra másolva!
A pénzügyi válság ellenére az elmúlt években nem volt olyan téli átigazolási időszak, amely során ilyen sok pénzt elköltöttek volna az angol élvonalban szereplő klubok. A legnagyobb összeget ezúttal a Manchester City adta ki, ám bármennyire is szerették volna az arab tulajdonosok, nem tudtak igazi világsztárt igazolni, és a legdrágább januári üzletet sem ők kötötték meg.

Ez ugyanis a Real Madrid nevéhez fűződik, mégpedig duplán, hiszen a spanyol együttes két futballistáért is 20 millió eurót adott ki, ennél többet pedig egyetlen játékos megszerzésére sem áldoztak 2009 januárjában. A Realnak Ruud van Nistelrooy sérülése miatt egy középcsatárra, Mahamadou Diarra kiesése miatt pedig egy védekező középpályásra volt szüksége, és mind a két posztra meglehetősen borsos áron sikerült igazolnia. Arról nem is beszélve, hogy a klub vezetősége nem figyelt arra, hogy csak egy olyan focistát nevezhet be a Bajnokok Ligája tavaszi szakaszára, aki ősszel más csapatban már pályára lépett az UEFA-kupában. Így választania kellett a szakmai stábnak Lassana Diarra és Klaas-Jan Huntelaar között, és végül előbbi mellett döntöttek, vagyis a holland támadó csak a bajnokságban szerepelhet a szezon hátralévő részében. A Real egy harmadik játékost is szerződtetett a francia Julien Faubert személyében, akinek leigazolása meglehetősen váratlan húzás volt.

A Realon kívül nem igazán költekeztek a spanyol csapatok, míg a madridiak több mint 40 millió eurót fizetettek ki új játákosokért, a többi 19 egyesület összesen 14 milliót költött januárban. Az egyetlen komolyabb igazolást Real Betis hajtotta végre, a sevillaiak visszacsábították egykori csatárukat, a brazil Ricardo Oliveirát a Real Zaragozától, abban a reményben, hogy vele talán megmenekülnek a kieséstől.

A Serie A-ban sem szórták a pénzt a klubtulajdonosok, és az is jellemző, hogy az olasz bajnokságban a legnagyobb összeget egy olyan labdarúgóért fizették, aki leghamarabb a következő idényben léphet pályára tétmeccsen. Az AC Milan ugyan tízmillió eurót utalt át a brazil Fluminensének Thiago Silváért, ám a szabályok értelmében ő már létszámon felüli EU-n kívüli játékosnak számít, így csak az ősszel mutatkozhat be az olasz ligában. Ez a tízmillió egyébként a Serie A teljes kiadásának az egyharmada, és ha hozzávesszük, hogy a Bologna képes volt hétmillió eurót adni a Fiorentina argentinjáért, Pablo Daniel Osvaldóért, akkor láthatjuk, hogy az olasz klubok valóban spóroltak. Ugyanez elmondható a német vagy a francia csapatokra is: a Ligue 1-ben az Olympique Marseille által a brazil Brandaóért a Sahtar Donecknek átutalt hatmillió euró volt a legnagyobb összeg, és a Bundesligában is elsősorban az ingyen igazolható, vagy kifejezetten olcsó játékosokra mentek rá.

A kivételt tehát szokás szerint az angol Premier League jelentette, amelynek csapatai januárban közel 189 millió eurót költöttek - többet, mint a többi négy csúcsbajnokság klubjai együttvéve. Az persze nem jelentett meglepetést, hogy elsősorban a Manchester City szórta a pénzt, a beígért szupersztárokat azonban nem sikerült megszereznie. Az egyesület arab tulajdonosai hiába ajánlottak csillagászati összeget Gianluigi Buffontól kezdve John Terryn keresztül David Villáig, egyiküket sem tudták Manchesterbe csábítani. A legközelebb még Kaká leigazolásához álltak, akadt olyan pillanat, amikor biztosnak tűnt, hogy az AC Milan brazil középpályása Angliában folytatja, és valószínűleg nem a milánói egyesület vezetőségén múlott, hogy ez az üzlet is meghiúsult.

A City így is 57 millió eurót költött, amiből négy játékosra telt. Hárman a Premier League-en belülről érkeztek, a legdrágább viszont a Hamburgtól megvett Nigel de Jong, akinek a vételára 19,5 millió euró volt. Ha fél évet várnak, akkor ingyen is megszerezhették volna, hiszen szerződése 2009 júniusáig kötötte a HSV-hez.

A Manchester City mellett a Tottenham Hotspur volt a legaktívabb a játékospiacon, ami nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a csapat ősszel kinevezett edzője, Harry Redknapp mindig is híres volt az átigazolásairól. Igaz, eddig inkább a jó üzleti érzéke miatt emlegették, más kérdés, hogy mindezidáig nem dolgozott olyan klubnál, ahol sok pénz állt volna a rendelkezésére. Most azonban nem kellett spórolnia, és így több mint 50 millió eurót költhetett összesen öt focistára. A Spurs három korábbi játékosát is visszacsábította a White Hart Lane-re, akik közül a liverpooli Robbie Keane visszatérése volt a legváratlanabb, elvégre az ír csatárt a nyáron adták el. Nem ő volt egyébként az egyetlen nyári sztárigazolás, aki csődöt mondott, az Internazionale a portugál Ricardo Quaresmától vált meg, még ha csak ideiglenesen is - ő kölcsönbe került a Chelsea-hez.

A január legtovább húzódó átigazolási szappanoperája, az Arsavin-ügy is véget ért, mégpedig happy enddel, hiszen az orosz támadó az Arsenalé lett. Ugyan az ügyletet hétfő estig még hivatalosan nem jelentették be, de az Ágyúsok szerencséjére a zord időjárás a kezükre játszott, az FA ugyanis erre hivatkozva engedélyezte, hogy ha két egyesület mindenben megegyezett, akkor a teljes papírmunka elvégzését egy-két nappal későbbre halasszák.

A tíz legdrágább januári átigazolás
20 millió euró: Lassana Diarra (Portsmout > Real Madrid)
20: Klaas-Jan Huntelaar (Ajax Amsterdam > Real Madrid)
19,5:Nigel de Jong (Hamburger SV > Manchester City)
16,7: Robbie Keane (Liverpool > Tottenham Hotspur)
16,5: Andrej Arsavin (Zenit Szankt-Petyerszburg > Arsenal)
16,4: Jermaine Defoe (Portsmouth > Tottenham Hotspur)
15,5: Craig Bellamy (West Ham United > Manchester City)
15: Wilson Palacios (Wigan Athletic > Tottenham Hotspur)
13: Wayne Bridge (Chelsea > Manchester City)
11: Savio Nsereko (Brescia > West Ham United)