Ezer új buszt akar a BKV

Vágólapra másolva!
További alternatívákat kért a Főpolgármesteri Kabinet hétfőn a BKV Zrt. vezérigazgatójától az ezer új autóbusz beszerzéséről szóló javaslata kapcsán - közölte Nyáry Krisztián, a Városháza kommunikációs igazgatója. A BKV-vezetés ezerdarabos buszbeszerzési elképzeléseinek megvalósulása nagyban függ attól, hogy a cég állami normatív támogatásáról milyen döntés születik - nyilatkozta Steiner Pál (MSZP) és Szabadai Viktor (SZDSZ).
Vágólapra másolva!

Tarlós István fővárosi Fidesz-frakcióvezető úgy értelmezi az ezerdarabos buszbeszerzést, hogy ez esetben "minimum részleges privatizációról lenne itt szó, ügyes kifejezéseket alkalmazva". Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője azt szorgalmazta, hogy ne a cég döntsön a buszok paramétereiről.

Nyáry Krisztián elmondta, hogy a részletesen kidolgozott operatív lízinget, bérleti konstrukciót tartalmazó előterjesztést első olvasatban tárgyalta hétfőn a kabinet. A BKV vezetése vállalta, hogy többféle modellt is kidolgoz, egyebek mellett a különböző futamidőket és a kevesebb jármű beszerzésének lehetőségét is megvizsgálja - tette hozzá.

Tizenöt év felett van a buszok életkora

Nyáry Krisztián kifejtette: a kabinet az év elején kérte fel a BKV vezetését arra, hogy dolgozza ki a korábban vázlatosan ismertetett buszbeszerzési koncepciót. A Kocsis István vezérigazgató által benyújtott anyag rögzíti, hogy a BKV jelenleg 1399 saját busszal és 110, alvállalkozó által üzemeltetett járművel látja el napi feladatait. A buszpark átlagos életkora 15,4 év, naponta 200-300 üzemzavar jelentkezik. A nemrég vásárolt 150 Volvo busz nélkül a régi járművek átlagéletkora 16,8 év lenne.

A koncepció a jelenlegi buszpark felújítását és a tartós bérlet, operatív lízing lehetőségeit hasonlítja össze. A BKV szerint a felújítás nem jelent műszakilag gazdaságos alternatívát, ugyanis a buszok elhasználódása oly mértékű, hogy a fődarabok cseréjével kiegészített alvázcserére lenne szükség, és ez már nem érné meg. A javaslat ezer új busz operatív lízingjére, ötéves csereintervallumra és egyetlen szállító kiválasztására vonatkozik. E konstrukció teljes nettó értéke 60-80 milliárd forint lenne - tette hozzá az igazgató.

Miből lesz ezer új autóbusz?

Tarlós István közölte: egyelőre nem tudják azt, hogy milyen forrásból venne ennyi buszt a főváros. Szerinte az a vélekedés, hogy a BKV növekvő állami normatívája nyújt majd fedezetet erre, az egy olyan hipotézis, amit semmi nem támaszt alá. A politikus úgy véli, hogy miközben 20-30 milliárd forintra prognosztizálható a BKV deficitje, ezért inkább "a Grimm mesék" kategóriájába tartozik, s nincs tervezési alátámasztottsága annak, hogy az állam megfinanszírozza majd az ezer busz vásárlását.

Vitézy Dávid emlékeztetett arra, hogy korábban szerinte rossz műszaki paraméterekkel, például légkondicionáló nélkül vett a BKV buszokat és villamosokat. Emiatt nem lenne jó, ha egyedül a cég döntene a beszerzendő buszok paramétereiről. Szerinte azt mindenképpen ki kell zárni, hogy olyan városi közlekedésre alkalmatlan, rossz konstrukciójú buszokat vegyenek, mint amilyeneket nemrég Volán vállalatok vásároltak. Hozzátette, hogy az ezerdarabos buszbeszerzésre megjelölt 60 milliárd forintból a piacon lévő legkorszerűbb buszokat, olyanokat szerezhetnek be, amelyek műszaki paraméterei kiválóak, és egyidejűleg megfelelnek az utasok elvárásainak is.