Alig van munkanélküli Hollandiában

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 30 tagországában tavaly decemberben 6,8 százalékos volt a munkanélküliség, szemben a novemberi 6,6, illetve az egy évvel korábbi 5,7 százalékkal.

A hét vezető ipari ország közül az állástalanok száma Japánban nőtt a legnagyobb mértékben, novemberhez képest 0,5 százalékponttal 4,5 százalékra emelkedett a ráta decemberben. Az Egyesült Államokban 7,6 százalékos decemberi munkanélküliség a novembeir értéke 0,4, az egy évvel korábbit pedig 2,6 százalékponttal haladja meg.

Az OECD tagországai közül Spanyolországban volt a legmagasabb a ráta, ott 14,4 százalékos munkanélküliséget mértek, míg a legjobb - 2,7 százalékos - mutatót Hollandia mondhatta magáénak.