Kilenc jegybankár megosztva döntött a kamatról

Vágólapra másolva!
Január 19-én rendhagyó ülésen döntött a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa a kamat 50 bázispontos csökkentéséről, hiszen Simor András jegybankelnök mellet a tanács további két tagja hiányzott az ülésről, így a kamatdöntést kilencen hozták meg. Az ülésen megosztott döntés született.
Vágólapra másolva!

A monetáris tanács tagjai a növekvő recessziós félelmek és a csökkenő inflációs kockázat miatt egyetértettek a kamatcsökkentés szükségességében. Annak mértékére viszont három javaslat is érkezett: 50, 75 és 100 bázispontos vágás.

A tagok pozitívan értékelték a halovány keresletélénkülést az állampapírok iránt, azonban megállapították, hogy a nemzetközi pénzpiacokra a bizalom lassan szivárog vissza. A tanács tagjai végül megosztva szavaztak: Bihari Péter, Hardy Ilona, Karvalits Ferenc, Kopits György és Oblath Gábor voksával az 50 bázispontos csökkentés mellett határoztak.

Bihari Vilmos és Csáki Csaba 75, míg Bánfi tamás és Neményi Judit 100 bázispontos kamatvágást javasolt.