Elsötétülnek az új-zélandi honlapok

Vágólapra másolva!
A szigetország netezői fekete bannerekkel tiltakoznak a február végén életbe lépő szigorítások ellen, amelyek értelmében lekapcsolhatnák a netről az illegális tartalmakat letöltőket.
Vágólapra másolva!

A tiltakozó akcióra többek közt az Elecronic Frontier Foundation (EFF) hívta fel a figyelmet: a résztvevők február 16 és 23 között, vagyis egy héten át feketítik el honlapjaikat és az azokat azonosító favikonjaikat az új-zélandi szerzői jogi törvény új rendelkezései (Copyright Act Section 92A) elleni tiltakozásképpen. A szigetországban a parlament döntése nyomán február 28-án lép életbe az a szigorítás, amelynek köszönhetően a netszolgáltatók három figyelmeztetés után lekapcsolhatják a netről azokat, akik jogsértő tartalmakat töltenek le.

A törvény úgy fogalmaz, hogy a szolgáltatónak a "visszaeső jogsértőket" áll jogában szankcionálni, akik a szolgáltatást "tiltott cselekmény" végrehajtására használják a "jogtulajdonos beleegyezése nélkül" - ami lényegében kimeríti az illegális letöltéseket. A jogvégők fő problémája az új törvénnyel az, hogy a rendelkezései értelmében a netszolgálatók bírósági döntés nélkül, saját hatáskörükben dönthetnék el, hogy kit tekintenek illegális letöltőnek, vagyis kinek az előfizetését szüntetik meg. "Guilt Upon Accusation", vagyis a megvádolt azonnali bűnösnek bélyegzése - fordította le közérthetően a dolog lényegét az Internet Blackout kampányt népszerűsítő Creative Freedom nevű szervezet.

Az EFF szerint kifejezetten aggályos, hogy egy ilyen szélesőséges törvény életbe léphet, és attól tartanak, hogy ez mintaként szoglálhat más országok törvényhozói számára is. A visszaeső elkövetőre vonatkozó passzust ráadásul az amerikai DMCA (Digital Millenium Copyright Act) soraiból emelték át az új-zélandi törvényhozók úgy, hogy azt nem harmonizálták kellőképpen az ország saját törvényeivel: így lehet, hogy a "visszaeső jogsértő" fogalmát a netszolgáltatók saját kedvük szerint értelmezhetik, és saját eljárásrendjük értelmében az egyszeri letöltőt súlythatják szakciókkal, nem pedig azokat, akik fölött már bíróság mondott ítéletet. Azt már maguk a szervezetek határozták el, hogy három esélyt adnak a kipécézett internetezőknek, és csak utána jön a szolgálatásból való kizárás.

Az interneten zajló új-zélandi tiltakozóakciót február 23-án, a kampány utolsó napján követi majd nagyobb nyilvános megmozdulás.