Kicsit csökkent az olaj ára

Vágólapra másolva!
Csökkent a kőolaj ára Londonban és New Yorkban pénteken, miután csütörtökön közel 14 százalékkal nőtt.
Vágólapra másolva!

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj 10 cent gyengüléssel 41,89 dolláron fejezte be a napot Londonban áprilisra. A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta hordónkénti ára 54 centtel 38,94 dollárra süllyedt a New York-i árupiacon (NYMEX) a pénteken kifutott legközelebbi, márciusi határidőre.

A csütörtöki drágulást részben az a hivatalos adat okozta, amely szerint a múlt héten csökkent az amerikai olajtartalék - a várt növekedés helyett - részben az import hanyatlása és az olajfinomítói kapacitás bővülése miatt.

Pénteken a folytatódó túlkínálat, valamint a kereslet alakulásával kapcsolatos bizonytalanság hatására gyengült az energiahordozó ára.