Tovább szünetel az acélgyártás Diósgyőrben

Vágólapra másolva!
Egyelőre senki nem tudja biztosan, újraindul-e a tavaly december óta termelését szüneteltető diósgyőri kohászatnál az acélgyártás és a hengerlés, a kohászati társaság esetleges jövőjéről az úgynevezett kohászati krízis munkacsoport is értekezett szerdán.
Vágólapra másolva!

Káli Sándor (MSZP) Miskolc polgármestere által kezdeményezett munkacsoport ülésén Mladen Pejkovics, a diósgyőri kohászatot működtető DAM 2004 kft. ügyvezetője azt mondta: a diósgyőri acélgyártás szünetel, de nem szűnik meg.

A tárgyalást követően kiadott közlemény emlékeztet: a diósgyőri cég 90 százalékban az autóipart látja el alapanyaggal, a válság miatt azonban nem kapnak elég megrendelést, ezért kell szüneteltetni a termelést.

A tájékoztatás szerint "szükség van egy strukturális átalakításra is azért, hogy a DAM újra versenyképes legyen". A cég vezetője ismét megerősítette, hogy a DAM-nak nincs vége, a tulajdonosok egyértelmű szándéka újraindítani a termelést.

A cég ugyanakkor hétfőn azt közölte a regionális munkaügyi központtal, hogy májusig két lépcsőben 16 ember híján valamennyi munkavállalóját elküldi, összességében 878 embertől válik meg.