Vágólapra másolva!
Halk drukkolásra kéri híveit a Middlesborough, amin igencsak meghökkentek rajongói. Az első osztályban játszó csapat közönségének vadabb része a legutóbbi meccsen szórólapokat kapott, amelyen a klub arra kéri őket, hogy csak gólnál ordítsanak, és ne ugráljanak fel állandóan, meg ne is ácsorogjanak.

"Egyre több panaszt kapok törzsközönségünk tagjaitól arra, hogy nehezen viselik az állandó ricsajt és azt, hogy a felállók takarják előlük a mérkőzést. Kérem, csak akkor üvöltsenek, ha gólt szerzünk, mert az állandó hangorkán megőrjíti több hívünket" - írta a csapat biztonsági főnöke, aki hölgy.

A szórólapokból az ellenfél drukkerei nem kaptak, és a Middlesborough összes híve sem, csak azok, akik a leghangosabb "helyen" voltak. Amely hely persze tőlük a leghangosabb, immár hagyományosan kialakult egy népes ordítókórus a Riverside stadion délkeleti csücskében.

A hangoskodók nem vették jó néven a csendkérelmezést, és a biztonsági főnökasszony menesztését követelik - adta hírül a The Sun című brit lap.