Veszteséges, de működik az Ipoly Cipőgyár

Vágólapra másolva!
A többségében elítélteket foglalkoztató balassagyarmati Ipoly Cipőgyár Kft. 800 millió forintos árbevétellel zárta a tavalyi évet, a működés veszteséges volt, de pénzügyi stabilitását megőrizte a cég - mondta Nemszilaj Sándor ügyvezető igazgató.
Vágólapra másolva!

A 415 dolgozót, köztük 247 elítéltet foglalkoztató állami tulajdonú, munkavédelmi lábbeliket készítő gyár 190 ezer pár cipőt adott el tavaly - mondta az igazgató. Ebből 45 ezer párat a német és a svájci piacon értékesítettek. A cég tavaly a MÁV-nak is szállított 40 ezer pár lábbelit.

Az országos büntetés-végrehajtásban összesen 12 kft. működik börtönökhöz, fegyházakhoz kötődően. Cipőt csak Balassagyarmaton gyártanak.

A Balassagyarmati Cipőgyár 1954-ben alakult és 1994-ben alakult gazdasági társasággá. Továbbra is 100 százalékos állami tulajdonú társaság maradt, de az ügyvezető igazgatói tisztség már elkülönült a börtönparancsnokitól.

A cipőgyár három státuszban foglalkoztatja dolgozóit. A 247, szabadságvesztését töltő elítélt munkadíjat kap, de az itt ledolgozott idő nem számít munkaviszonynak. 106 polgári alkalmazott áll munkaviszonyban, és 62-en dolgoznak hivatásos szolgálati viszonyban, ők a fogvatartottak felügyeletét és a munka irányítását végzik.

Az elítélteket munkába állási bizottság választja ki a betanított munkára. Az Ipoly Cipőgyár Kft. két balassagyarmati és egy egri telephelyen működik. Balassagyarmaton a börtönön belül, valamint egy külső telephelyen, és az egri női börtön területén is működik két műhelye.