Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A nyugat-európai részvénypiacok csütörtök reggel 1-1,5 százalék közötti mértékben estek a korai kereskedésben a szerdai ralli után és azt megelőzően, hogy kora délután mind az Európai Központi Bank, mind pedig a Bank of England várhatóan leszállítja az irányadó kamatot. Az olajipari cégek voltak a legnagyobb vesztesek a szerdai javulásuk után: a Total, az ENI,a BP, a Royal Dutch Shell és a Repsol 0,9-2 százalék közötti mértékben esett.

Az FTSEurofirst 300-as mutatója 1,2 százalékos csökkenéssel 688,14 pontra esett. A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 28 pontos eséssel kezdett, fél óra múlva 30 pontos csökkenésben volt. A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 35 pont körüli eséssel indult, fél óra múlva 44 pontos veszteségben volt. Párizsban a CAC-40 30 pont körüli eséssel nyitott, fél óra múlva 20 pontos veszteségnél járt.