Magyar-laoszi pénzügyi program indul

Vágólapra másolva!
Megállapodást írt alá 8,6 millió dolláros, magyar-laoszi pénzügyi együttműködési keretprogram kialakításáról, illetve az annak alapján megvalósuló projektek hitelezéséről a magyar kormányzati és üzletember delegáció indokínai látogatása során.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) keddi közleménye szerint a delegációs március 5. és 10. között Vietnamot, Laoszt és Kambodzsát kereste fel, a megállapodást március 6-án írták alá Vientiane-ben.

A magyar kötött segélyhitel felajánlásra vonatkozó keretegyezmény 8,6 millió dollárt biztosít három mezőgazdasági farm modernizációjára, bővítésére és egyben tápüzemek létesítésére a partnerországban. Ezt a forrást a kedvezményezett ország minimum 51 százalékban Magyarországról származó áru és szolgáltatás beszerzésére fordíthatja. A kötött segélyhitel a fejlesztési támogatáson túl hozzájárul a magyar kivitel növekedéséhez, a hazai termékek versenyképességének erősödéséhez, valamint referenciát és várhatóan további megrendeléseket biztosít a projektekben résztvevő magyar vállalatok számára.

A korábban létesített, 35 millió euró értékű kötött segélyhitel megállapodás nyomán Vietnam Magyarország legfontosabb ázsiai partnerországává vált. Az infrastrukturális és közigazgatási fejlesztések mellett a program keretében a szennyvízkezelésben és informatikában, kórházépítésben és -felszerelésben, valamint a szakképzésben nyílhat mód az együttműködésre.

Kambodzsában a delegáció egy 50 millió dollár értékben kezdeményezett, kötött segélyhitel nyújtásáról szóló keret-megállapodás későbbi létrehozásáról is tárgyalt. A látogatás programjában több miniszteri, államtitkári szintű találkozó és két üzleti fórum is szerepelt. A delegációban az Eximbank és az ITD Hungary vezetői mellett számos üzletember is részt vett.

Az NFGM szerint 2007 komoly fordulópontot jelentett a magyar-vietnami kereskedelemben, amely akkor 56 százalékkal nőtt. A fellendülés elsősorban a magyar export bővülésének köszönhetően 2008-ban is folytatódott, a kétoldalú áruforgalom elérte a 90 millió dollárt. Ez a legmagasabb érték, amióta a két ország áttért a devizában való elszámolásra mintegy két évtizeddel ezelőtt.

Laosz és Kambodzsa esetében kevésbé kedvező a kép: az áruforgalom alacsony, elmarad a lehetőségektől, amiben az utóbbi időszakban megnövekedett magyar érdeklődés hozhat változást. A magyar vállalatok mindhárom országban jó eséllyel bővíthetik jelenlétüket, nem csupán a hagyományos ágazatokban hanem infokommunikációs megoldásaikkal, infrastrukturális fejlesztésekben való részvételükkel és tömegközlekedési, hulladékkezelési, valamint környezetvédelmi exporttal, tanácsadással is - derül ki a közleményből.

A 2008 őszén indult intenzív gazdaságdiplomáciai offenzíva célja, hogy Magyarország élénkítse a válság által kevésbé érintett partnerországokkal a kétoldalú együttműködést - derül ki a közleményből.