Magyar-orosz megállapodás a Malévről

Vágólapra másolva!
Kész a megállapodás a Malév jövő szerdai közgyűlésére, Veres János pénzügyminiszter az orosz féllel megállapodott erről. Erről Veres csütörtökön nyilatkozott az MTI-nek, részleteket azonban nem árult el az egyezségről.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc a héten Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz kormányfővel tárgyalt, és a tárgyalások egyik témája volt a Malév sorsa.

A Malév finanszírozására vonatkozó kérdésre Gyurcsány Ferenc elmondta: a Malévnak működőképesnek kell lennie. A finanszírozás azonban részben technikai kérdés is, ezért úgy döntött, hogy Veres János pénzügyminiszter Moszkvában marad még egy napig, tisztázni a részleteket Viktor Zubkov első miniszterelnök-helyettessel. Korábban Vlagyimir Putyin orosz kormányfő a sajtóértekezleten kérdésre azt mondta: az erre vonatkozó orosz döntés megszületett.

A Malév Zrt. március harmadikára összehívott rendkívüli közgyűlését határozathozatal nélkül március 18-ra napolták el. A légitársaság közleménye szerint a fő tulajdonos, az AirBridge Zrt. indítványára függesztették fel a közgyűlést, amelynek napirendjén a tőkerendezés szerepelt.