Vágólapra másolva!
Tavaly nehéz évet zárt a Bosch Magyarországon, hiszen 2008 második félévétől a gazdasági válság az itteni vállalataira is hatott, és csökkent a csoport itteni bevétele - mondta Thomas E. Beyer, a csoport magyarországi képviselője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A Bosch csoport magyarországi forgalma tavaly 1372 millió euró volt, szemben az egy évvel korábbi 1465 millió euróval. A befektetések összege 79 millió euró volt, ami 3 millió euróval kevesebb a 2007. évinél. A vállalatcsoport magyarországi eladásainak értéke 202 millió euró volt tavaly, míg 2007-ben 323 millió eurót tett ki.

A Bosch tavaly 36 millió eurót költött kutatás-fejlesztésre Magyarországon, ami 11 millióval több a 2007. évinél. A csoport főállású dolgozóinak száma 2008-ban 7500 főről 7250 főre csökkent.

Thomas E. Breyer közölte, a legjobban az autóipari alkatrészeket gyártó cégeik szenvedték meg tavaly a negyedik negyedévben a válságot, ami hatott a hatvani és a miskolci gyáruk teljesítményére is.

A képviselő kifejtette: az idei év is nehéz lesz, de a Bosch már a válság utáni időszakra készül. Hozzátette, a vállalat Magyarországon is a környezetbarát és az energiatakarékos technológiákat helyezi előtérbe.

Thomas E. Breyer kérdésekre válaszolva elmondta: az idei évre vonatkozóan "borzasztóan nehéz előrejelzést adni", a válság végére vonatkozó várakozások ugyanis nagyon eltérőek.

A képviselő egy másik, az esetleges újabb elbocsátásokra vonatkozó kérdésre válaszolva kifejtette: az elmúlt hónapokban már megtették a szükséges intézkedéseket. A folyamatokra természetesen reagálnak, de most úgy látják, egyelőre nincs szükség újabb létszámleépítésre.