Lendületes nyitás, majd megtorpanás New Yorkban

Vágólapra másolva!
Csütörtökön a Wall Street elég szép lendülettel kezdett, a tőzsde DJIA indexe 38 pontnyit erősödött, de itt (0,45 százalékos pluszt elérve) megállt, miként hasonlóan viselkedett a Nadsaq technológiai piac fő mutatója is, amelyik 18 pont, azaz 1,1 százalékos emelkedés után állt le és maradt egy helyben, majd fordult kissé negatívba.
Vágólapra másolva!

Az amerikai piacokat mozgató főbb hírek közt található, hogy a Nokia megerősítette a mobilok piaci előrejelzését, és felröppent a hír a Sun Microsystems Inc és az IBM felvásárlási tárgyalásainak folytatásáról.

Korábban az rontotta le a JPMorgan Chase vártnál kedvezőbb negyedéves pénzügyi jelentése keltette optimizmust, hogy csődvédelmet kért a második legnagyobb amerikai üzletközpont-tulajdonos cég, a General Growth Properties Inc.: a társaság a hitelválság eddigi legnagyobb áldozata: részvényei már az elektronikus kereskedésben elveszítették korábbi árfolyamuk felét.

Csütörtökön az európai piacok igen kedvező hangulatban voltak a Wall Street nyitás előtt közvetlenül: a londoni FTSE-100 index nyeresége elérte az 1,9 százalékot, a frankfurti DAX-30-é az 1,75 százalékot, míg Párizsiban a CAC-40 index 2 százalékot javult szerdai zárásához képest.

Az olaj ára emelkedést jelzett, ez a Brent esetében 1 dollár körül volt akkor, a jegyzés hordónként 53,46 dolláron, míg az amerikai WTI olajféleség 0,7 dolláros emelkedéssel éppen hogy 49,90 dollár fölé kúszott. Az euróért ekkor 1,3215 dollárt adtak.