Új üzemet építenek a Zalabaromfi beszállítói

Vágólapra másolva!
Egymilliárd forint értékű zöldmezős beruházással új baromfi-feldolgozót épít a tavaly létrehozott Zalai Baromfifeldolgozó Kft. A céget főként a közelmúltban a felszámolás sorsára jutott Zalabaromfi Szárnyas Húsfeldolgozó Zrt. beszállítói hozták létre, jegyzett tőkéjét januárban 80 millió forintra emelték.
Vágólapra másolva!

A tulajdonosok megvásárolták azt a pacsai telephelyet is, amelyen építkezni kívánnak. A társaság egy olyan, közepes méretű, brojlercsirke- és pulykavágásra, valamint -feldolgozásra alkalmas korszerű üzem megvalósítását tervezi, amelynek kapacitása az egykori Zalabaromfiénak 50-75 százaléka lehet - írja a Napi Gazdaság.

A beruházásnak újabb lendületet adott, hogy a hazai piacon folyamatosan növekszik az olcsóbb baromfitermékek iránti kereslet, ugyanakkor a gyenge forint miatt az import folyamatosan drágul. Bedő Tibor, a társaság ügyvezető igazgatója a Zalai Hírlapnak elmondta, hogy a program 403 millió forintos uniós támogatással valósulhat meg, várhatóan egy év alatt.