Fabio Capello: Túl kell tenni magunkat a Wembley-fóbián

Sokakat meglepett, amikor Fabio Capellót nevezték ki angol válogatott szövetségi kapitányának, de az olasz edzőnek sikerült meggyőznie a kétkedőket. Az angolok háromoroszlánosok százszázalékos teljesítménnyel állnak vb-selejtező csoportjuk első helyén, a csapat játéka pedig egyre inkább magán viseli a Capello-féle stíluselemeket.

- Hogyan foglalná össze az angol válogatottnál töltött első évét?
- Pozitívak a tapasztalataim. A csapat remekül kezdte a vb-selejtezőket, köszönhetően annak az öt felkészülési mérkőzésnek, amit Svájc, Franciaország, az Egyesült Államok, Trinidad és Tobago, valamint Csehország ellen játszottunk. Ezek a találkozók létfontosságúak voltak számomra ahhoz, hogy felmérjem a játékosokat, és hogy megismertessem velük az én filozófiámat. Egyre jobb az összhang a csapat és köztem, de még mindig van lehetőség a fejlődésre.

- Milyen szempontból?
- Ismét fel kell fedeznünk azt a küzdőszellemet, amiről az angol labdarúgás mindig is híres volt. És ami még fontosabb, túl kell tennünk magunkat azon az abszurd félelmen, amit a Wembleyben való szereplés okoz. A közönség kritikája az elmúlt években gyakran szinte megbénította a csapatot. Én még jól emlékszem a Wembley "oroszlánüvöltésére", de ez az együttes gyengébb eredményei miatt mára fütyülésbe fordult. Látványosabban fogunk futballozni, amint több lesz az önbizalmunk.

- Sok szurkoló kötelezőnek tartja az elődöntőbe jutást a dél-afrikai világbajnokságon...
- Én sohasem tűzök ki magam elé ilyen célokat, mert nem szeretem a félmunkát. Mindig nyerni akarok, amit a korábbi csapataimnál be is bizonyítottam. A lehető legtöbbet akarom elérni, és azt akarom, hogy az angol válogatott is visszanyerje ezt a mentalitást.

- Mit tart a legnagyobb problémának?
- Sajnos a Premier League-ben csak a focisták mintegy 40 százaléka angol. Ez azt jelenti, hogy nincs túl nagy választási lehetőségem. Ráadásul néhányan, mint Jamie Carragher vagy Paul Scholes, már visszavonultak a válogatottságtól, pedig az ő tapasztalatukat jól tudnám használni.

- Ugyanakkor nem számol Michael Owennel...
- Mindig csak a legjobb játékosokat hívom be, illetve azokat, akik a legjobban illenek az elképzeléseimbe. Senki előtt nem zárom be az ajtót, de a modern futballban csak azok a játékosok tudják kihozni a maximumot a technikai képzettségükből, akik tökéletes fizikai állapotban vannak.

- A jelek szerint a csapatkapitány kiválasztása sem volt egyszerű feladat.
- John Terrynek adtam a karszalagot, és Rio Ferdinand lett a helyettese, aki ugyanúgy megérdemelte volna ezt a megtiszteltetést. Együtt játszanak a védelem tengelyében, és mindketten vezéregyéniségek a klubjukban, mindkettejüknek megvan a kellő nemzetközi tapasztalatuk, és született győztesek. Mindig hasonló kvalitásokkal rendelkező középhátvédek voltak a csapatkapitányaim: Franco Baresi, Paolo Maldini, Fernando Hierro, Walter Samuel vagy Fabio Cannavaro mind olyan hátvédek, akik remekül olvassák a játékot, pozitívan befolyásolják a csapattársaikat, példát mutatnak a pályán és azon kívül is.

- Milyen különbségeket vett észre az olasz, a spanyol és az angol futballban?
- Olaszországban a taktika és a megfelelő eredmény elérése a legfontosabb, míg Spanyolországban a hangsúly a technikán és az iramon van. Angliában a játék az agresszivitáson és az állandó akción alapul. A legnagyobb különbséget azonban a lelátókon lehet észlelni. Spanyolországban egy meccs igazi családi összejövetel, Olaszországban viszont az ultrák szinte terrorizálják a többi szurkolót, sőt, van, amikor még a klub irányításába is beleszólnak. A szervezett szurkolói csoportoknak túl nagy a hatalmuk, ami olasz jelenség.

- Mi volt az oka a spanyolok Eb-győzelmének?
- A válogatott sokat profitált abból, hogy szinte mindegyik klubcsapat ugyanazt a játékrendszert alkalmazza, ami a labdabirtokláson, technikán és a gyors, rövid passzokon alapul. A spanyol futballisták nem felelnek meg a modern játékosokról alkotott sztereotípiáknak: Xavi, Iniesta, David Silva vagy David Villa egyáltalán nem hasonlítanak gladiátorokra. A kontinensviadal megnyerése még nagyobb önbizalmat adott nekik, ráadásul a labdarúgók ezen új generációját egyáltalán nem osztják meg a regionális ellentétek. Régebben a spanyol válogatott tele volt kasztíliaiakkal, katalánokkal, baszkokkal, most viszont mindannyian spanyolnak érzik magukat.

- Mi volt az Európa-bajnokság tanulsága az ön számára?
- Sok újdonságot már nem lehet találni a futballban, de bizonyos aspektusokat fel lehet fedezni, és alkalmazni az aktuális trendekhez. A felállástól függetlenül szinte minden csapat olyan szisztémát alkalmaz, amit én csak 9-1-es taktikának nevezek. Ez alatt azt értem, hogy kilenc mezőnyjátékosnak elsősorban védekező feladata van, és egyetlen csatár szerepel elöl, akit a felzárkózó csapattársai támogatnak. Ennek megfelelően megnőtt a kapusok és a csatárok jelentősége, gyakran az ő személyük dönti el a meccseket - a spanyoloknál Iker Casillas és Fernando Torres, az olaszoknál Gianluigi Buffon és Luca Toni a jó példa. Az angol válogatottnak szintén jó kapusai vannak, de úgy tűnik, mintha a címeres mezben balszerencsések lennének, és a sorsdöntő meccseken sokat hibáznak.

- Szóval úgy gondolja, hogy az angol válogatottnak elsősorban ezen a területeken kell fejlődnie?
- A labdarúgásnak mindig tükröznie kell az ország kultúráját, így nem akarom megváltoztatni az angol focisták alapvető karakterét. Azt szeretném, ha nagyobb fegyelemmel játszanának, megtanulnának egy csapat részeként futballozni. Természetesen minden játékosnak megvan a szabadsága azon a feladaton belül, amit tőlem kap. Szeretnék az angol futballba egy kis latinos elemet belevinni. A legfontosabb, hogy akár nyerünk, akár veszítünk, ne 11 játékos legyen a pályán, hanem egy csapat.

- Gondolja, hogy az FA ezért nevezett ki külföldi edzőt?
- A Premier League-ben nem csak a játékosok nagy része idegenlégiós, hanem az edzők között is vannak külföldiek. A klubcsapatok a külföldi trénereknek köszönhetően remekül szerepelnek, azonban a válogatott hosszú idő óta nem nyert semmilyen trófeát. Ugyanakkor nagyon fontos a számomra, hogy a szakmai stábban ott van Ray Clemence és Stuart Pearce, és gyakran konzultálok az FA technikai igazgatójával, Sir Trevor Brookinggal.

- Miért fogadta el az angol ajánlatot?
- Gyermekkori álmom volt. Számomra az angolok mindig is a futball tanítómesterei voltak, akik ezt a sportágat adták a világnak. Még 2000-ben Howard Wilkinson, aki akkor ideiglenesen kinevezett szövetségi kapitány volt, megkérdezte, hogy lenne-e kedvem irányítani a válogatottat, de az FA akkor Sven-Göran Erikssont választotta.

- Azt kérte a focistáktól, hogy változtassanak az étkezési szokásaikon.
- Ez így van. Úgy gondolom, hogy a mediterrán étrend sokkal egészségesebb, mintha sült krumplit ennének ketchuppal. A válogatott háza táján is bevezettem néhány új szabályt, például a mobiltelefonok használatára vonatkozóan. A játékosok partnerek voltak, ami jelzi, hogy rendkívül profi a hozzáállásuk.

- Ki a legjobb játékos, akivel valaha együtt játszott vagy dolgozott?
- Játékosként Gigi Rivát és Dino Zoffot kell kiemelnem. Edzőként elsősorban Marco van Bastent és Paolo Maldinit csodáltam a tehetségükért, profi viselkedésük és győzni akarásuk miatt.

Forrás: World Soccer
www.global-soccer.eu