Vágólapra másolva!
A Bayern München számára a jelenlegi szezonban már csak a német bajnoki cím maradt, mint megnyerhető trófea, és ha a Bundesliga aranyérmét nem szerzi meg a csapat, akkor az idény egyértelműen kudarc lesz a bajorok számára. Ráadásul a gárda legjobbját, a francia középpályást, Franck Ribéryt szinte hetente hozzák kapcsolatba valamelyik külföldi sztárklubbal, és bár a müncheniek váltig fogadkoznak, hogy nem adják el legnagyobb klasszisukat, a hírek szerint az egyesület a biztonság kedvéért szétnézett a játékospiacon, hogy kivel is lehetne pótolni a franciát.

A DSF információi szerint például az egyik kiszemelt a Real Madrid holland focistája, Rafael van der Vaart, aki távozni szeretne a spanyoloktól. A középpályás csak kevés játéklehetőséget kap a királyi gárdánál, és a hírek szerint a nyári elnökváltás után nagytakarítás várható a Real keretében, aminek Van der Vaart is "áldozata" lehet.

A focista korábban már játszott a Bundesligában, mégpedig Hamburgban, ami viszont problémát jelenthet, hiszen a játékos korábban kijelentette, hogy a német egyesületek közül csak a HSV-ben szeretne játszani, és a Bayern szóba sem jöhet a számára. Más kérdés, hogy az ilyen hangzatos ígéreteket nem mindig lehet komolyan venni...

További átigazolási hírek:
A CSZKA Moszkva cseh csatárát, Tomás Necidet a Bayern München figyeli. A Rapid Wien osztrák válogatott támadója, Erwin Hoffer iránt a Schalke és a Hamburg érdeklődik.

Az Internazionale mellőzött argentin csatára, Hernán Crespo visszatérhet egykori klubjához, a Lazióhoz.

A Porto argentin támadóját, Lisandro Lópezt az Inter szemelte ki. Az Udinese svájci középpályását, Gökhan Inlert az Arsenal szeretné megszerezni.