Gyanús orosz áldozatok a Déli Áramlatért

Vágólapra másolva!
Minek a Gazpromnak a Déli Áramlat gázvezeték, amely várhatóan komoly veszteségeket hoz - ezt a kérdést elemezte a Kommerszant című orosz gazdasági lap hétfői számában megjelent kommentárjában Mihail Korcsemkin, az East European Gas Analysis elemző cég igazgatója.
Vágólapra másolva!

Korcsemkin írásában úgy ítélte meg, hogy a hétvégi szófiai gázkonferencia szintjét jelentősen csökkentette Putyin távolmaradása, s ezért is nem hozott a tanácskozás semmi meglepetést. Mindazonáltal figyelmet keltett - noha nem újdonság -, hogy Sztanyiszlav Cigankov, a Gazprom külgazdasági osztályának a vezetője kijelentette: a Déli Áramlatnak a gazdasági konjunktúrától függetlenül meg kell épülnie.

"A Déli Áramlat körül paradox helyzet alakult ki. Az EU igyekszik elzárkózni az orosz javaslattól, s arra hivatkozik, hogy csökkenteni szándékozik az importot, továbbá hogy diverzifikálni akarja a forrásokat. Válaszként a Gazprom növeli a projekt kapacitását és az EU hivatalos támogatását követeli.

Az unió csodálkozva és gyanakodva szemléli a tervet. Az a gyanús, hogy a Déli Áramlat előmozdítása és a Nabucco fékezése érdekében az orosz fél kész komoly veszteségeket elkönyvelni: kész több mint 20 milliárd eurót befektetni úgy, hogy nem számít nyereségre!" - írta Korcsemkin.

Emlékeztetett arra, hogy az exportált mennyiség növekedéséből származhat plusz bevétel, de ez nem szerepel a Gazprom terveiben. Emellett az orosz monopólium vállalta, hogy Ukrajnán át nem kevesebb, mint 110 milliárd köbméter gázt szállít Európába, ami tekintettel az Északi Áramlatra és a már meglévő vezetékekre nem hagy gázt a Déli Áramlat számára.

Emellett a Gazprom kész európai árakon megvásárolni nem csupán a közép-ázsiai államok, hanem Azerbajdzsán gázát is, de a reexport nem hoz jövedelmet, viszont csökkenteni kell hozzá az exportált orosz gáz mennyiségét, bár ez a Gazprom legjövedelmezőbb tevékenysége.

Korcsemkin arra is emlékeztetett, hogy az orosz kormány nem először fizet a gázvezeték-hajszában: egykor a Kék Áramlat azért épült meg, hogy megakadályozza a türkmenisztáni gáz Törökországba szállításáról 1999-ben készülő szerződés létrejöttét. A kormány által nyújtott kedvezmények következtében a kormány 3 milliárd dollárral kevesebb bevételhez jutott.

"A Gazprom Déli Áramlattal járó veszteségei táplálják az EU-ban azt a gyanút, hogy az orosz fél politikai haszonra akar szert tenni "az exportszállítások fokozott rugalmasságából", amelyet a vezetékek tesznek lehetővé. És tényleg, minek a Gazpromnak egy ilyen veszteséges projekt?" - tette fel a kérdést az elemző.