Vártnál nagyobb a veszteség a Samsungnál

Vágólapra másolva!
A dél-koreai Samsung csoport magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező tagja, a Samsung SDI a vártnál nagyobb üzemi veszteséggel zárta az idei első negyedévet.
Vágólapra másolva!

A plazmaképernyőket, hagyományos katódsugaras képcsöveket és számítógép-akkumulátorokat gyártó vállalatnak főként a rivális folyadékkristály (LCD) technológia sikere, a notesz számítógépek iránti kereslet szűkülése és - következésképp - termékeinek csökkenő ára okozott gondot.

A Samsung SDI üzemi vesztesége az első negyedben 76 milliárd von (56,3 millió dollár) volt, több mint háromszorosa az elemzői előrejelzések 23,3 milliárd vonos átlagának. A tavalyi első negyedévben 34,9 milliárd von volt az üzemi veszteség, de a tavalyi utolsó negyedben már sikerült 51,2 milliárd vonos üzemi eredményt elérni.

A Magyarországon 2001 óta termelő cég forgalma ugyanakkor meghaladta a várakozásokat, 1,023 billió vont ért el, szemben a várt 860 milliárddal, de 7 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi 1,1 billióhoz képest. A tavalyi utolsó negyedben 1,459 billió vonos bevételt ért el.

Az első negyedévben mindazonáltal 57,6 milliárd von adózott eredménye volt a cégnek a tavalyi első negyedévi, 30,6 milliárdos veszteség helyett, mert időközben az egyik társvállalattal, a Samsung Electronicsszal közös, fele-fele arányú vegyesvállalatba szervezte ki a mobiltelefonokhoz való kijelzők gyártását.

A termelés már idén nyereségessé válhat a cég szerint, mert az Egyesült Államokban a digitális műsorszórás terjedésének következtében megugorhat a plazmatévék iránti kereslet, Kínában pedig valamennyi televíziókészülék típus iránt nőhet az érdeklődés. Az újratölthető akkumulátorok piacán a harmadik negyedévben támadhat fel a kereslet a Samsung SDI szerint.

A dél-koreai vállalat 2001-ben felépített gödi üzemében katódsugaras képcsöveket, és 2006-tól plazma képernyőket is gyártanak. A 104-106 centiméteres plazmatévék legnagyobb és legértékesebb alkatrésze, az úgynevezett modul készül Gödön. A termelés 30-40 százalékát Samsung termékben használják fel, a többit más tévégyártóknak szállítják, főleg az Európai Unióba.

A Samsung csoportnak négy cége van Magyarországon: a gödi Samsung SDI Magyarország mellett a Samsung Electronics kereskedelmi vállalat, a jászfényszarui Samsung Electronics televíziógyár és az alkatrészeket gyártó szigetszentmiklósi Samsung Elektromechanikai Zrt.