Vágólapra másolva!
A tavalyinál majdnem 40 százalékkal kevesebb embernek tudott munkát szerezni az iparban az idei első negyedévben a svájci Adecco, a világ vezető munkaerő-kölcsönző vállalata.
Vágólapra másolva!

Olvassa el itt a válság híreit!

A globális recesszió miatt állandó és időszakos munkából is egyre szűkül a kínálat, ami 83 százalékkal visszavetette a Magyarországon is tevékenykedő cég üzemi eredményét. A negyedéves mérleg így a tavalyi 137 millió euró helyett csak 23 millió euró pluszt mutat.

A válság miatt a munkaerő-kölcsönző munkahelyeket szüntet meg. Tavaly 7 százalékkal 34 ezerre csökkentették az alkalmazotti állományt, 2009 első három hónapjában pedig elbocsátottak további 3 ezer főt. A bevétel 26 százalékkal 3,7 milliárd euróra esett.

Az Adecco éves összehasonlításban 38 százalékkal kevesebb munkavállalót tudott elhelyezni az ipar területén, irodai feladatokra pedig 21 százalékkal kevesebb munkaerőt kölcsönzött az első negyedévben. Valamennyi területen visszaesett a kölcsönzött munkaerő iránti kereslet, a legkisebb mértékben az informatikai szektorban, de még ott is 7 százalékos a csökkenés. "Rövid távon nem lehet fordulatra számítani és egyelőre a helyzet stabilizálódására utaló jeleket sem látunk" - áll a több mint 60 ország munkaerőpiacán jelen lévő cég szerdai közleményében.